Index Vakbarát Hírportál

Kizárhatják a Schmittet lemondásra szólító kereszténydemokratát

2012. április 1., vasárnap 17:51

Fegyelmi eljárást indít Szalma Botond, a KDNP budapesti elnöke ellen Rubovszky György pártügyész, írja a Népszabadság. Véleménye szerint Szalma megsértette a párt alapszabályát, amikor csütörtökön az ATV-nek nyilatkozva lemondásra szólította a csaláson ért Schmitt Pál köztársasági elnököt.

A párt alapszabálya szerint ugyanis a belső vitában kialakított pártálláspontot mindenkinek tudomásul kell vennie, márpedig a párt vezetése kedden, a plágiumvádat vizsgáló és igazoló bizottsági jelentés után  azon a véleményen volt, hogy "a pont ki van téve" az ügyben. A KDNP a jelentés nyilvánosságra kerülésekor úgy értékelte, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződött.

A Népszabadság kérdésére, hogy mégis milyen belső vita folyt a pártálláspontról, Rubovszky azt mondta, hogy Semjén Zsolt pártelnök "egyeztetett a kérdésről, ez alapján befejezettnek tekintették az ügyet". A pártügyész már szombaton közleményben határolódott el Szalmától, akinek amúgy azt a kijelentését is vizsgálni akarják, hogy az ország morális megtisztulásáért vívott harcában "fideszesek, MSZP-sek, LMP-sek és párton kívüliek" is csatlakozhatnak hozzá.

Rovatok