Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Oroszország nem fenyegeti a biztonságunkat

2016. október 20., csütörtök 08:37

A kormányfő a német Passauer Neue Pressének adott interjút, amiben beszélt a görögök felelősségéről a menekültválság kapcsán, arról, hogy miért nem hálás Merkelnek, és hogy mi lett volna, ha Ausztria és Németország nem fogadja be a menekülteket.

A kormányfő legutóbbi müncheni látogatása során egyetlen interjút adott, amiben  kijelentette: ha a görögök megvédték volna határukat, most nem lenne migránsválság – írja az MTI. Hozzátette: Magyarország az uniós külső határ védelmével betartja a nemzetközi és az EU-s jogot, és abszurd politikai világ, ahol ezt támadják. 

Az újság kérdezte arról is, hogy Angela Merkelhez közeli körök szerint hálával tartozik a kancellárnak, mert sok problémától megkímélte a Magyarországon áthaladó menekültek befogadásával, amire azt válaszolta, hogy ezzel nem ért egyet. 

Elmondta a kancellárnak, hogy elfogadjuk a segítséget, de magunktól nem kérjük, mert Magyarország egyedül is meg tudja oldani a problémát, és arra is számíthat, hogy Magyarország megvédi határát, és területéről egy migráns sem fog Ausztriába érkezni. Ez csak akkor történhet meg, ha Merkel kéri, és ez aztán így is lett. 

Ha Ausztria és Németország visszautasította volna a menekülteket, rendőri erővel kellett volna menekülttáborba vinni őket, ami Orbán szerint nem lett volna szép látvány, de szerinte nem szabad teret engedni az anarchiának.

Az iszlámról feltett általános kérdésre azt mondta, hogy Magyarország egészségesen gondolkodik a muszlimokról, és tiszteli az iszlámot, amiért civilizálta a világ egy nagyon nehéz részét. Másik tapasztalata viszont az, hogy a keresztény és muszlim világkép eltérése párhuzamos világokhoz vezet, ami nem politikai kérdés. Továbbá a muzulmánok több gyereket vállalnak, mint „mi, európaiak”, így ahová sok muzulmán érkezik, ott a világ húsz éven belül teljesen megváltozik, de a politikusok egyre kevésbé érzik magukat felelősnek azért, hogy mi lesz 15-20 év múlva. 



Az uniós támogatások és a szolidaritás összefüggéseiről kiemelte: ha „valaki nemzeti szinten úgy dönt, hogy migránsokat enged az országába, akkor ennek a következményeit nem lehet más nemzetekre szétosztani„, így Berlin sem háríthatja döntései következményeit „brüsszeli kerülő úton” másokra. 

Hozzátette, hogy ha Magyarországnak azt vetik a szemére, hogy csak pénzt fogadunk el az EU-tól. Orbán szerint ez csak az érem egyik oldala, ugyanis az EU régi, gazdag tagállamai nagyon sok pénzt keresnek rajtunk, és a kohéziós alapok támogatásai csak részben ellensúlyozzák, hogy a többi EU-ország hatalmas tőkéje legázol bennünket. 

Az EU helyzetéről úgy vélekedett: Európa „köldöknézést folytat”, miközben a világ gyorsan változik; az atlanti korszak elmúlt, és kezdődik a Csendes-óceán térségének korszaka. Reformra szorulnak a szociális piacgazdaságról szóló elképzelések, ismét erőteljesebben kell a munkára és a versenyképes termékek előállítására építeni, mert Európának segélyalapú társadalomként nem lesz jövője.

A miniszterelnök kijelentette: Magyarország EU-tagsága megingathatatlan. Az évszázadok óta három világ, Európa, az oroszok és a muzulmánok közé beszorulva élő Magyarország „nyugati gondolkodású, keresztény ország”, ezért természetes helye Európában van, de olyan Európát kíván, amely élénk nyugati és keleti kapcsolatokat ápol.

Oroszországról elmondta, olyan politikát kell folytatni, amely érdekeltté teszi a nagyhatalmakat Európa sikerében, és ehhez okos, átgondolt együttműködés szükséges Oroszországgal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Mint mondta, bízik abban, hogy az így gondolkodó „reformkisebbségből” többség lesz. Hozzátette: Magyarországon nem érezzük úgy, hogy Oroszország fenyegetné a biztonságunkat. 

Angela Merkelről szólva kiemelte, hogy a kancellárnak felbecsülhetetlen érdemei vannak, nélküle Európa nem tudott volna jó válaszokat adni az utóbbi tíz év kihívásaira. Hozzátette, hogy sok sikert kíván a kancellárnak a 2017-es választásokhoz.

Rovatok