Index Vakbarát Hírportál

Hiába van rá 30 milliárd, egyetlen élelmiszercsomagot sem osztottak ki

2017. január 13., péntek 09:42

Eddig egyetlen élelmiszercsomagot sem szállítottak ki az uniós élelmezési programban, és idén télen már nem is fognak. 

Pedig az Európai Bizottság már 2014 decemberében jóváhagyta a legszegényebb családok, azon belül kiemelten a nyomorgó gyermekek élelmezését és ruházását segítő, döntően uniós forrásból megvalósítandó, harmincmilliárd forintos keretösszegű programot, és a kormány azt ígérte, hogy 2015 januárjában el is indítja –  írta a Magyar Nemzet.

A lap szerint sorozatos kormányzati bakik, valamint a pályázati feltételek folyamatos átírása a felelős a több mint kétéves késésért. Az első pályázati kiírásban például a program előkészítői eredetileg súlyos hibát vétettek, amely miatt a mélyszegénységben élő, első gyermeküket váró édesanyák kiszorultak volna az élelmezési programból, holott eredetileg ők volnának a projekt egyik kiemelt célcsoportja.

Ugyanis az eredeti kiírás szerint az első babát váró állapotos nők közül csak azok kaphattak volna élelmiszersegélyt, akik jogosultak a lakásfenntartási támogatásra; csakhogy ezt az ellátást a kormány 2015. március 1-jével megszüntette. 

A lap 2015 végén arról számolt be, hogy az eredeti tervekhez képest több mint egy évet késik a szegénységben élő kisgyermekek és családjuk élelmezését segítő program. Az akkori kiírás szerint az elsősorban gyerekek élelmezésére fordítandó összegre 2015. december 31-ig, a hajléktalanok ellátását segítő második szakaszra pedig 2016. március 31-ig lehetett pályázni.

Ám a Magyar Nemzet most kiderítette: a határidőt többször is halasztották. A pályázati honlapon szereplő adatok szerint legutóbb december 30-án változtatták meg a kritériumokat, és 2017. január 16-áig hosszabbították meg a pályázati határidőt, vagyis

nemhogy nem indult el a projekt, de két év késedelem után még a pályázati szakasz sem zárult le.

A Magyar Nemzet többször is érdeklődött a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériumánál a program állásáról. A napokban végre megérkezett a válasz, amelyben a humán tárca azt elismeri ugyan, hogy a mai napig egyetlen élelmiszercsomagot sem osztottak ki, és a téli hónapokban már biztosan nem is fognak – de a több mint kétéves késedelmet egyetlen mondattal sem próbálják megmagyarázni.

Rovatok