Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány szerint helyette vonult börtönbe Tátrai

2017. augusztus 16., szerda 21:09

Szerdán reggel 9 órakor bevonult a veszprémi börtönbe Tátra Miklós, aki a Gyurcsány-kormány idején a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt vezérigazgatója volt. Őt tették felelőssé a sukorói ingatlancseréért, ami miatt amúgy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt is kihallgatták.

A szerződést aztán a Fidesz-kormányzat alatt érvénytelenítették, mivel a vád szerint 1,2 milliárd forintos kárt okozott volna, és nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolták meg Tátrait. Első fokon elítélték, másodfokon felmentették, majd két hónapja a Kúria megint bűnösnek mondta ki. A sukorói telekcseréről itt olvashat bővebben.

Gyurcsány szerdán reggel a Facebookon amúgy azt írta, Tátrainak helyette kellett börtönbe vonulnia.

 Az RTL Híradója megszólaltatta Tátrai ügyvédjét, Dezső Antalt, aki elmondta, védencének semmilyen különleges igényei nem volt, és azt a büntetés-végrehajtás szabályozza, hogy kivel kerül majd egy cellába. Tátrai korábban azt mondta a Hír Tv-nek, hogy egy évig lesz távol a családjától.

Rovatok