Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Gergely: Bayer irodalmunk elismert alakja lehetne, ha nem foglalkozna politikával

2017. augusztus 17., csütörtök 06:05

Ahogy arról beszámoltunk, Bayer taknyukon-vérükön Zsolt írásait tervezi megjelentetni Kerényi Imre a Nemzeti Könyvtárban. Bayer mindenkinek a kurva anyját Zsolt így „a magyar írott kultúra legjavának” része lesz. 

A Heti Válasz készített most interjút Gulyás Gergellyel, a Fidesz alelnökével, és erre is rákérdeztek. Gulyás szerint a tervezett kötet még nem jelenti azt, hogy Kerényi egyenlőségjelet tett volna Petőfi és Bayer közé, majd azt mondja:

Szerintem a XIX. század költői eleve felülmúlják a kortárs irodalmat. Ezen Bayer Zsolt aligha sértődne meg. Aki egyébként elismert alakja is lehetne napjaink irodalmának – ha nem foglalkozna politikával, vagy legalábbis a konzervatív oldallal szembeni nyilvános megvetés jegyében tenné. Ami így obszcén, úgy művészi lenne.

Az interjúban Kerényi kapcsán azt is megemlítik, hogy amikor még az Antall-kormány ellen felesküdött Demokratikus Charta szóvivője volt, Soros Györgyöt tette volna meg pénzügyminiszternek. Gulyás erre azt mondja:

Mindenkinek van lehetősége korrekcióra.

Majd hozzáteszi, nem hiszi, hogy édesapja korú embereket kellene minősítenie, főleg, ha „olyan sokoldalú és összetett életútról beszélünk, amilyen Kerényié”.

Gulyás szerint a balliberális oldal régi hagyománya, hogy nem híreket közöl, hanem híreket gyárt, és sajnos ezt most néhányan a jobboldalon is követik.

Az interjúban egyébként rákérdeznek Hornyák Tibor ügyére is, aki a rászoruló gyerekek nyaraltatásáért felelős Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkáraként napi 110 ezerért bérelt Balaton-parti luxusnyaralóból járt be dolgozni. Gulyás azt mondja, ha minden igaz, Hornyák a saját pénzéből bérelte a nyaralót, és:

a saját pénzét mindenki arra költi, amire akarja, legfeljebb ne csodálkozzon, ha a sajtó a jövedelemviszonyai iránt érdeklődik.

Rovatok