Index Vakbarát Hírportál

LMP: Eszement időutazás részei vagyunk

2017. augusztus 27., vasárnap 21:40

Hiába fúj most keletről a szél, a széljárásnak meg kell változnia. Jó szelet kívánok mindenkinek, köszönöm szépen" - ezzel a mondattal fejezte be Vágó Gábor az LMP Putyin haza! címmel meghirdetett Kossuth téri demonstrációjának beszédét. A tüntetés alatt végig erős szél fújt, ennek ellenére a helyszínen összegyűlt 50-80 ember kitartóan hallgatta végig a rövid beszédeket, amiket visszafogott taps kísért. Egy tüntető szabályos időközönként beordította, hogy "Orbán, menekülj". A pódium mögötti épületre egy képet vetítettek, amin Orbán, Putyin, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és Habony Árpád volt látható.

Vágó arról beszélt, hogy meg kell állítani Magyarország putyinizálódását, és azt hogy Orbán és körei szétlopják az országot. A korábban az LMP-ben politizáló, majd az Átlátszónál újságíróként dolgozó Vágó arról kezdeményezett népszavazást, hogy az állami cégek vezetői ne kereshessenek többet, mint a köztársasági elnök, ezt beszédében külön megemlítette.

Vágó után a volt MSZP-s, jelenleg független Demeter Márta arról beszélt, hogy 4 éven belül hatodszor jár Putyin Magyarországon, amivel még nem is feltétlenül lenne baj, hiszen nyugat-európai politikusok is rendszeresen tárgyalnak vele, ugyanakkor ezeknek a tárgylásoknak az "arányosságával és átláthatatlanságával" van baj. "Merkel és társai nem titokban és sunyi módon üzletelnek Putyinnal" - mondta. Demeter szerint Orbánnak nem Magyarország, hanem a strómanjai számítanak, és az hogy sokat lophassanak, és ezért nem foglalkoznak olyan alapvető nemzetbiztonsági kérdésekkel, amit például a Paks 2 projekt jelent.

"A 2018-as rendszerváltás után fel fogjuk mondani a paksi szerződést, és ennek a folyamatnak minden részlete átlátható lesz. Ezt követően pedig létrehozzuk az idegen befolyás szerzése elleni hatékony fellépés intézményeit" - mondta Demeter.

"Ha lecsap ez a vihar, én akkor is itt fogok állni, és el fogom mondani a beszédemet, és bármilyen idők is jönnek, én itt leszek, és el fogom mondani, amit a pártom üzen. Teljesen világos Paks esetében, hogy egy hatalmi projektről van szó, senkit nem kérdeztek meg róla, még a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak sincs lehetősége arra, hogy betekintsenek a részletekbe. Ez a projekt semmi másról nem szó, csak arról, hogy Orbán Viktor bármi áron pénzhez akar jutni"- mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

"Egy eszement időutazás az, aminek részei vagyunk, olyan mintha 1989 nem lett volna: ugyanolyan gyakran járnak ide orosz politikusok, mint azelőtt, a külügyminiszter hasonló gyakorisággal jelenik meg az orosz állami tévében, és az oroszok építenek atomerőművet."

"Szomorú, hogy 2017-ben ki kell mondanunk, hogy a rendszerváltás gyakorlatilag nem történt meg, ezt a rendszerváltás ezért az ország érdekében végig kell vinnünk. A sors fintora, hogy az az ember, aki az oroszoknak anno ajtót mutatott, most gyakrabban kávézik és teázik az orosz vezetéssel, mint azokkal, akik a közvetlen szövetségi szövetségi rendszerünkhöz tartoznak. Az én fő üzenetem az önök számára, hogy van kiút ebből a mocsárból: ahogy a sötétség nő, az olyan erők is megjelentek, amik képesek arra, hogy ennek az országnak egy jobb jövőt biztosítsanak. Az LMP 10 éve itt van a magyar politikában, és kész arra, hogy felforgassa az eddigi rossz rendszert. Erre azért van szükség, mert az elmúlt 27 évben a politikusok inkább azzal foglalkoztak, hogy a saját privilégiumaikat megőrizzék, mintsem azzal, hogy ennek az országnak az állampolgárainak mire van szüksége" - mondta Szél.

Az LMP társelnöke szerint nem elfogadható, hogy az egyre inkább alattvalóként tekintenek az emberekre, és nem állampolgárokra, nem elfogadható, hogy Orbán Viktor mindenféle diktátorokkal és autoriter vezetőkkel jattol le, ahogy azt Magyarországon évtizedeken keresztül tették.

Szél szerint az újrakezdéshez kiváló oktatási rendszerre van szükség, és működő egészségügyre, mert a Fidesz gyakorlatilag megteremtette a fizetős egészségügyet, hiszen az állami rendszerből sokszor betegebben kerülnek ki az emberek, mint ahogy bemennek.  Azt a 250 milliárdot, amit Pakra költöttek, nyugodtan költhették volna az egészségügyre is.

"Mindannyiunk szégyene, hogy most már lúzernek érzi Magyarországon, aki tisztességesen akar boldogulni, nekik kéne boldogulniuk, nem azoknak az oligarcha félszerzeteknek, akik valahogy a hatalom közelébe kerülne ügyeskednek" - mondta. "Ebben az országban a tisztességes embernek félnivalója nincs, félnivalója a hatalomnak van" - mondta Szél, aki szerint ez az ország már sokszor megmutatta, hogy hosszú távon nem lehet elnyomni az embereket. Ezért is tartják fontosnak a paksi bővítéssel kapcsolatos népszavazási kezdeményezésüket, amivel az emberek kifejezhetik a véleményüket, ugyanis az nem normális, hogy az országban csak olyan kérdésben lehet népszavazás, amit a kormány jónak tart.

Borítókép: Huszti István / Index.

Rovatok