Index Vakbarát Hírportál

Érvénytelenek lehetnek a pártoknak kiszabott ÁSZ-büntetések

2018. január 12., péntek 15:37 | aznap frissítve

Nyikos László, az Állami Számvevőszék korábbi alelnöke, aztán négy évig a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta a Hír TV-ben, hogy érvénytelenek lehetnek az ÁSZ által az ellenzéki pártoknak kiosztott büntetések. 

Nyikos szerint azért, mert a jelentéseket a hatályos törvény szerint a szervezet elnökének vagy alelnökének kell aláírnia, viszont jelen esetekben a főtitkár írt alá, akinek ehhez nincs joga. 

Update: Cikkünk megjelenése után az ÁSZ közleményben reagált Nyikos nyilatkozatára. Mint írták, az ÁSZ tv. 32. § (2) előírja, hogy az Országgyűlésnek benyújtott, valamint a Kormány felkérésére végzett ellenőrzésről szóló jelentést az Állami Számvevőszék elnöke írja alá. A többi jelentés – ebbe a körbe tartoznak a pártok ellenőrzéséről szóló jelentések is – kiadmányozásának felelősségi rendjét, valamint kiadmányozási jogát az elnök a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SZMSZ) határozza meg. Az ÁSZ nyilvánosan elérhető SZMSZ-ének 5. § alapján a főtitkár kiadmányozási jogot gyakorolhat, és a pártok ellenőrzéséről 2018 januárjában nyilvánosságra hozott jelentések esetében átruházott hatáskörben gyakorolta kiadmányozási jogát. 

Az ÁSZ levelet is írt Nyikosnak, és arra kérték, ne tájékoztassa félre az embereket. 

Közben az Origón megjelent egy interjú Holman Magdolnával, az ÁSZ főtitkárával. A Nyikos által említett problémáról nem beszéltek az MTI szemléje alapján. 

Beszélt viszont arról, hogy 2014 előtt a pártok jellemzően jelentős kedvezményekkel, vagy akár ingyen vettek igénybe különböző szolgáltatásokat és előfordulhatott, hogy így kaptak burkolt anyagi támogatást. Holman Magdolna szerint ez 2014 előtt - bizonyos adminisztratív szabályok betartása mellett - nem volt tilos, de könnyű belátni, hogy ez a fajta támogatási mód nem átlátható az állampolgárok számára, és korrupciós kockázatokat is rejt magában.

Egy pártról már egész biztosan tudjuk, hogy jelentős, a Jobbiknál is nagyobb kedvezményeket kapott Simicska Lajostól, ez pedig a Fidesz. Az ÁSZ-történet legutóbbi fejleményeiről, ebben a cikkünkben írtunk legutóbb. 

Rovatok