Index Vakbarát Hírportál

Kommandósok csaptak le a hajdúdorogi kormányhivatalra

2018. február 6., kedd 08:44 | aznap frissítve

Golyóálló mellényes kommandósok vettek őrizetbe január 24-én két kormányhivatali alkalmazottat és két magánszemélyt Hajdúdorogon, írja a Magyar Nemzet.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) járt el. A rendőrség csak annyit közölt, hogy hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás gyanúja miatt vettek őrizetbe négy magyar állampolgárt. A nyomozást 2017. május 4-én rendelték el. 

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a kormányhivatali dolgozók hamis okiratok megszerzésében segíthettek ukránoknak. A két hivatalnokot a járási hivatal irodájában fogták el, majd a lakásukon házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le.

A Magyar Nemzet információi szerint a rendőrök egy fodrászatként is működő családi házban is házkutatást tartottak, mert az ingatlanba mintegy negyven ukrán állampolgár volt lakcím szerint bejelentve.  

A lap azt írja: az  ukrán–magyar határ közelében lévő falvakban sok helyen ugrásszerűen megnőtt a lakosság száma az ingatlanokba gyakran százasával bejelentkező ukrán állampolgárok miatt. Egy 1963-as szovjet–magyar államközi egyezmény miatt ugyanis a magyar lakcímmel bíró ukrán állampolgárok is igénybe vehetik a magyar szociális, egészségügyi és nyugdíjellátást. 

FRISSÍTÉS: A Belügyminisztérium kedden este közleményben erősítette meg, hogy négy ember ellen nyomoz a BRFK, mindannyian előzetesben vannak. 

(Borítókép: Hajdúdorog polgármesteri hivatala a Google Street View képén)

Rovatok