Index Vakbarát Hírportál

Razziáztak a rendőrök a Hős utcában

2018. február 8., csütörtök 11:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság razziát tartott szerda este a budapesti Hős utcában, és őrizetbe vettek három kábítószer-kereskedőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály a kőbányai rendőrkapitányság nyomozóival közös bűnügyi akciót hajtott végre a X. kerületi Hős utca több hírhedt lakóházában, mert információ merült fel arra, hogy kábítószert árulnak ott.

A nyomozók a házkutatások során két lakásban összesen 12,9 gramm kábítószergyanús fehér port, 0,74 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint a kábítószerek csomagolásához használt tasakokat találtak, és foglaltak le.

A nyomozók a helyszínen két budapesti férfit, a 45 éves B. Bélát, és a 28 éves B. B. Henriket, valamint egy szintén budapesti nőt, a 45 éves P. Máriát elfogták, előállították és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kezdeményezik előzetes letartóztatásukat is.

Rovatok