Index Vakbarát Hírportál

Lázár: Világítsanak át, világítsák át akár Rapcsák Andrást!

2018. február 25., vasárnap 22:42 | aznap frissítve

Túrják fel a papírokat, én nem bánom, világítsanak át, világítsák át akár Rapcsák Andrást, hajrá!

– mondta Lázár János vasárnap este az ellenzéki jelölt győzelmét hozó önkormányzati választáson, miután a győztes Márki-Zay Péter közölte: nagyon kíváncsi arra, mi van a közvilágításról szóló, a város és az Elios között kötött szerződésekben, amelyeket kész mielőbb nyilvánosságra hozni.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az általa támogatott alpolgármesterrel, Hegedűs Zoltánnal tartotta közös sajtótájékoztatóját. Veresége után

Hegedűs közölte: lemond alpolgármesteri posztjáról.

Lázár a vereség elismerése előtt elsősorban azt hangsúlyozta, hogy ő 2014-ben 9500 szavazatot kapott, ennyit kapott most Hegedűs is. Szerinte így az a fontos, hogy ezeknek az embereknek a bizalmát a Fidesz négy év kormányzás után megőrizte.

Hogy ez ezúttal a győzelem helyett a kiütéses vereségre volt elég, arra Lázár azt felelte: nem tiszte megítélni, hogy az ellenzék hogyan mozgósított, „nem az ellenzék vagyok, hanem a Fidesz” – majd megismételte, hogy ugyanúgy 9500 szavazatot kaptak, mint 2014-ben. Egyébként pedig a demokrácia ünnepe és sikere, ha sokan jönnek el szavazni - vélte Lázár.

Hegedűs ugyan gratulált a győztesnek – a nevét ezúttal sem mondta ki –, ám megjegyezte:

a piszkos kampány győzedelmeskedett a tiszta munka felett.

Akkor most falu vagy város?

Lázár a kampányban azt mondta, a hódmezővásárhelyiek választása egyszerű: ha Hegedűsre szavaznak, az azt jelenti, hogy azt akarják, hogy városuk egy Debrecenhez hasonló nagypolgári város legyen, ha az ellenzéki jelölt mellett, akkor arra szavaznak, hogy Hódmezővásárhely egy falu legyen, olyan, mint Kübekháza. (A példát Lázár azért hozta, mert a kübekházi polgármester, Molnár Róbert Márki-Zay mellett volt a kampányban, míg Hegedűs mellé a debreceni polgármester állt.)

Most azt mondta, a választók egy új irányt akarnak szabni a városnak, de a város fejlődése érdekében dolgozik tovább a Fidesz is.

Ez a megjegyzés azért fontos, mert a Fidesz és személyesen Lázár többször is elmondta a kampányban, hogy a város akkor jár jól, ha kormánypárti a polgármester is, és egyébként sem tűnik lehetségesnek, hogy a fideszes többségű testület együttműködjön az ellenzéki polgármesterrel.

Azzal kapcsolatban, hogy látja-e az együttműködés lehetőségét, kitérően válaszolt, mondván, az ő egyéni parlamenti mandátuma április 8-án lejár – akkor újra indul érte az országgyűlési választáson a várost, de emellett másfél tucat települést, köztük Makót is magába foglaló körzetben –, az önkormányzati képviselőkkel való együttműködés pedig azon is múlik, milyen kezdeményezésekkel áll elő a polgármester.

A politika ilyen, egyszer vereség, egyszer győzelem.

Lázár ezzel próbálta csökkenteni a mostani eredmény jelentőségét, mondván, 2002-ben és 2006-ban veszített a Fidesz, 2010-ben, 2014-ben viszont nyert.

Igaz, Hódmezővásárhelyen várostörténeti eredmény született, hiszen itt Rapcsák András, Lázár János, Almási István révén mindig a KDNP-é vagy a Fideszé volt a polgármesteri poszt, és a párt vitte el az egyéni parlamenti mandátumot is. Hogy ez utóbbi esélyét a február 25-i, váratlanul nagy ellenzéki győzelem csökkentette-e, arra Lázár kitérően válaszolt: ki kell elemezni az eredményeket. 

Borító és címlapkép: Huszti István / Index

Rovatok