Index Vakbarát Hírportál

21 éves gyilkosságban emeltek vádat

2018. április 12., csütörtök 05:48

21 évig nem volt gyanúsítottja annak az 1997-es békéscsabai gyilkosságnak, amelyben egy rabló lelőtt egy raktárvezetőt. A támadó a raktár irodájából 2 és fél millió forintnak megfelelő külföldi valutát vitt el. Az ismeretlen egy 9 mm-es fegyverrel lőtt rá többször áldozatára.

A technika fejlődése vezette nyomra a Békés megyei rendőrséget, amely  most egy 51 éves férfi ellen vádemelést javasol - derült ki a rendőrség szerdai sajtótájékoztatójából. A gyanúsítottig egy fekete kötött maszk vezetett el, amelyet a támadó hagyott el, ám arról 2016-ig nem tudtak megfelelő DNS-mintát venni.

Többször újraértékelték az évek során az összegyűjtött anyagokat, és a DNS-mintával együtt elegendő bizonyíték jött össze ahhoz, hogy megvádolják a most 51 éves Zs. Róbertet a gyilkossággal. A Békés megyei férfi 2016. október 11-én történt kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók további adatokat, információkat, bizonyítékokat szereztek be. Miután ezeknek egy részét a gyanúsított elé tárták, a jelenleg más bűncselekmény miatt büntetés-végrehajtási intézetben lévő Zs. Róbert 2017. március 8-án részletes, beismerő vallomást tett – írta a Police.hu. 

Rovatok