Index Vakbarát Hírportál

Hiába lett képviselő, Kövér kitiltása miatt nem engedték be a frakcióülésre

2018. április 18., szerda 16:36

Fura szituációba került a Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője, most megválasztott képviselője. Hiába akart ugyanis bemenni az MSZP-Párbeszéd alakuló frakciósülésére, amelyet a Képviselői Irodaházban tartottak, nem jutott be.

Facebook-oldalán azt írta:

Szomorú vagyok: hiába lettem országgyűlési képviselő 700 ezer ember akaratából, Kövér László nem vett le a feketelistájáról, így ma sem jutottam be a Képviselői Irodaházba.

Tordait 2017 áprilisában Kövér László örökre kitiltotta a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból, miután - nem képviselőként - akciózótt Orbán Viktor irodájánál. Tordai Bence a miniszterelnök ajtajára több feliratot is kiragasztott, például ilyeneket: "Putyin-csicska", "hazaáruló". A házelnök erre pöccent be, és úgy döntött, hogy örökre kitiltja a Parlamentből a szóvivőt, erről akkor hivatalos levélben értesítette Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét, aki parlamenti képviselőként addig bevihette Tordait az épületbe.

Tordai most a 11. volt az MSZP-Párbeszéd listáján, így a parlament alakuló ülésén hivatalosan is képviselővé válik. Nyilvánvalóan alkotmányellenes lenne, ha Kövér tiltása miatt egy megválasztott képviselőt nem engednének be az eskütételre. Erre Tordai is céloz a Facebook-posztjában. "Lehet még ezt játszani pár napig, de aztán vége a dacoskodásnak, és győz az emberek akarata Kövéré felett."

(Borítókép:  Tordai Bence a Párbeszéd szóvivője sajtótájékoztatón reagál az Orbán-Putyin sajtótájékoztatón elhangzottakra az Országgyűlés Irodaházában 2017. február 2-án. - fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok