Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztett börtönt kapott a romagyilkosoknak alibit biztosító nőt

2018. április 27., péntek 11:26

„Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hamis tanúzásért a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken a romák ellen elkövetett, hat halálos áldozatot követelt gyilkosságsorozat első fokú büntetőeljárásában tanúként szereplő Fehérné Nyalka Évát”, írja a Romnet.hu.

A Nyafiként ismert nő alkalmazta a szórakozóhelyén, a Perényi-1 tulajdonosaként a négy elítélt férfit, közülük az egyik férfival, Kiss Árpáddal szerelmi kapcsolatot tartott fent, és a bíróság szerint ezt azután is fenntartotta, hogy megvádolták őket a gyilkosságsorozattal.

A nő leveleket írt a volt szeretőjének a börtönbe, csomagokat küldött, és az ügyész szerint a levélben írtak egyértelműen bizonyítjk, hogy a nő nem élt fenyegetés alatt, sőt "Fehérné maga kezdeményezte a kapcsolatfelvételt Kiss Árpáddal, akinek korában szeretője volt, és ennek érdekében vásárolt két telefonkészüléke és két SIM-kártyát, amin a kapcsolatot tartották, és a csomagokat is az előzetes letartóztatásban lévő férfi édesanyja nevében küldte be a fegyintézetbe".

A nőt az ügyben 16-szor hallgatták ki, és beismerte, hogy tudott arról, hogy a társaság a Perényi-1-ben rejtegetette a fegyvereket.
Az ügyész Fehérnét elvetemültnek írta le, aki "a társadalomra rendkívül veszélyes embert véd hamis tanúvallomással." Fehérné az utolsó szó jogán azt mondta:  „én egy érző, élő ember vagyok, az élet a legfontosabb és legszentebb dolog a számomra. Állítása szerint az anyai ösztönét használta a hamis tanúvallomásával azért, hogy a tanúvédelmi program során külföldre vitt fiát védje" - írja a Romnet.

„Tudatosan hazudtam, és bíztam abban, hogy a bíró észreveszi” – mondta és Miszori László bíróra utalva azt mondta, megérti, hogy feljelentette, „hiszen ez a munkája”.

A nő azt mondta a Romnet szerint, hogy már eleve előítélettel került a bíróság és az áldozatok hozzátartozói, sértettjei elé, mint szerető, és ő mindezt megérti. Elhagyta Debrecent, de majd szeretne „emelt fővel visszatérni.”  A nő végül elmondott egy saját maga költötte verset, aztán meghajolt.

Az ítélet nem jogerős.

Rovatok