Index Vakbarát Hírportál

Sokallta a számlát a két nő, ezért megverték a pultost

2018. augusztus 16., csütörtök 11:05 | aznap frissítve

Garázdaság és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 43 éves kecskeméti nő és 22 éves lánya ellen, akik 2016-ban egy kecskeméti presszóban megverték a pultos nőt és testvérét, mert sokallták a számlát.

A 43 éves kecskeméti nő 2016. december 22-én a lányával együtt ivott a presszóban. Este 7 óra körül kérték a számlát, de sokallták az összeget, ezért vitába keveredtek a pultossal.

A konfliktus odáig fajult, hogy az anya ököllel arcon ütötte a pultost, majd a lányával többször megütötték és rugdosni kezdték. A pultost a lánytestvére próbálta megvédeni, de az anya és a lánya őt is megverték.

Mielőtt a verekedők elmentek, a lány még berúgta a bejárati ajtó üvegét és megrongálta a raktár ajtaját is, amivel közel 24 ezer forintos kárt okozott.

A pultos nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ami miatt kérte a vádlottak megbüntetését. A pultos testvére szintén könnyebben sérült, de ő nem terjesztett elő magánindítványt a bántalmazóival szemben.

A szabadlábon védekező vádlottakat az ügyészség garázdaság vétségén kívül könnyű testi sértés vétségével is vádolja, és velük szemben közérdekű munka kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Rovatok