Index Vakbarát Hírportál

358 tűzijátékot jelentettek be augusztus 20-ára

2018. augusztus 17., péntek 13:12

Több ezer ember gondoskodik az augusztus 20-ai programokon részt vevők biztonságáról - mondta a kormányszóvivő pénteken Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) központjában, írta összefoglalójában az MTI.

Kovács Zoltán azt mondta, hogy a rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - amelynek ő az elnöke - a hosszú hétvégén is folyamatosan azon dolgozik majd, hogy mindenki méltón, biztonságban tudja megünnepelni az ország születésnapját.

340 rendezvény

Augusztus 20-án országszerte több mint 340 rendezvényt tartanak - ismertette a sajtótájékoztatón Lakatos Tibor, az ORFK közrendvédelmi főosztályának vezetője. Hozzátette: a hosszú hétvége miatt számos településen már korábban megtartják az ünnepi rendezvényeket.

A fővárosban négy, a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvény lesz, amelyeket "a szükséges létszámban" biztosítanak. Feladatuk elsősorban a forgalomirányítás, a közlekedés rendjének fenntartása, az állampolgárok segítése. "Nyugodt, méltóságteljes" ünnepre készülnek - közölte.

358 tűzijáték

Lakatos Tibor azt is elmondta, hogy 358 tűzijátékot jelentettek be az országban. Ezek helyszíni vizsgálatát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal (OKF) közösen végezték el.

Hajdu Márton, az OKF szóvivője elmondta: több rendezvényhelyszín berendezése jelenleg is tart, azok helyszíni ellenőrzésén a hétvégén is folyamatosan dolgoznak majd a tűzoltók. A fővárosi rendezvények biztosítására az elmúlt évekhez hasonlóan a Dunán is megnövelik a készenlétet. Emellett városszerte számos tűzoltóegység lesz szolgálatban, hogy a lehető legrövidebb időn belül be tudjon avatkozni, például akkor, ha a tűzijátékból visszahulló parázs tüzet okozna.

Hajdu Márton külön kérte: napközben és este is mindenki figyeljen arra, hogy a nagy melegben, szárazságban akár egy eldobott cigarettacsikk is könnyen tüzet okozhat.

36 mentőegység

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője bejelentette, hogy a programok biztosítására - az elmúlt évek tapasztalatai alapján - komplex mentésirányítási tervet dolgoztak ki, és az ünnepre külön mentésirányítási központot hoznak létre. A fővárosban 36 mentőegységgel lesznek jelen a helyszíneken, és a Duna mindkét partján lesz úgynevezett oxiológiai ambulanciájuk is.

A mentőszolgálat szóvivője mindenkit óva intett attól, hogy magas helyre, háztetőre másszon fel. Kiemelte továbbá, hogy vigyázzanak a gyerekekre,

20 program meteorológiailag biztosítva

Bonta Imre, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési főosztályának vezetője elmondta: a meteorológiai szolgálat a központi rendezvények mellett húsz szabadtéri program meteorológiai biztosításáért felel. A délelőtti vízi- és légiparádé, valamint az esti tűzijáték idejére a fővárosi Duna-parton ideiglenes automata állomást alakítanak ki, amely tízpercenként szolgáltat időjárási adatokat az operatív törzs és a szervezők számára is.

A meteorológus a várható időjárásról azt mondta: folytatódik a napos, meleg idő, inkább csak szombaton és hétfőn van esélye néhány helyen zápornak, zivatarnak, de azok is rövid ideig tartanak majd. A maximumhőmérséklet várhatóan kevéssel 30 Celsius-fok felett alakul majd - közölte Bonta Imre.

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért most is az operatív törzs felel, amelynek tagjai mások mellett a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, a Terrorelhárítás Központ, a Köztársasági Elnöki Hivatal, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat és a Budapesti Közlekedési Központ képviselői is.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.

Rovatok