Index Vakbarát Hírportál

Ellopták a HM helyettes államtitkárának táskáját

2018. augusztus 30., csütörtök 17:49

Júliusban elemeltek egy táskát egy autóból, ami a Nyugati térnél parkolt. Nem volt nehéz dolguk, az autó ablaka letekerve maradt. Az RTL Klub úgy tudja, a táska tulajdonosa a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, Földváry Gábor István volt.

A csatorna anyaga szerint az eset még júliusban történt, ám a feltételezett elkövetőket múlt szombaton fogták el. A 31 éves férfit és a szintén 31 éves nőt egy kamerafelvétel alapján azonosították, a felvételen a férfi a táskával a kezében sétált. A rendőrök végül a Népszínház utcában ismerték fel őket.

A táskát, benne iratokkal, határidőnaplóval a lopás bejelentése után nem sokkal megtalálták egy V. kerületi kukában, ám a táskából hiányzott a tablet, ami azóta sem került elő, feltehetőleg eladták.

A csatorna úgy tudja, az ügyben nem a kerületi rendőrség nyomozott, hanem a BRFK felderítő főosztálya, ami általában komolyabb ügyekben nyomoz. Úgy tudják, a rendőrség még DNS-vizsgálatot is végzett. A párt őrizetbe vették, majd előzetesbe kerültek.

Rovatok