Index Vakbarát Hírportál

Választás, ahol a Fidesz győzelme lenne meglepőbb

2018. szeptember 30., vasárnap 07:05

Két időközi választást is tartanak vasárnap Budapesten. Bár a Fidesz április óta alig tud veszíteni, a rákospalotai és kőbányai voksolásokon egyáltalán nem biztos, hogy minden a Fidesz tervei szerint alakul.

Budapest XV. kerületében a polgármester-választáson az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Liberálisok által támogatott jelölt mondható egy árnyalattal esélyesebbnek, ugyanis alapvetően egy baloldalnak kedvező terepről van szó. Kőbányán pedig ugyan 2014-ben a Fidesz nyerte az összes önkormányzati választókerületet, most gyakorlatilag a teljes ellenzék beállt a Momentum jelöltje mögé.

Rákospalota: a fideszes áprilisban már vesztett

A XV. kerületi polgármester-választás eredményének vitathatatlanul országos üzenete is lesz, hiszen ezúttal egy baloldali fellegvárban mérhető le a Fidesz ereje. Itt írtunk hosszabban a kampányról.

Rákospalota-Újpalota ugyanis a baloldal számára ideális terep: a korábbi eredmények alapján a szavazók többsége leginkább balra ikszel. 2014-ben a DK-s Hajdu László győzött, majd most tavasszal is simán maga mögé utasította a fideszes jelöltet.

A kerületet korábban sokáig Hajdu vezette MSZP-s színekben, ám 2010-ben egy helyi szocialista belháború következményeként a Fidesz át tudta venni 4 évre a kerület irányítást. Éppen a most is elinduló fideszes László Tamás volt a polgármester.

Hajdu most azért mondott le, mert a parlamenti képviselőséggel összeférhetetlen a polgármesteri poszt. A lemondó nyilatkozatában ugyanakkor a választók figyelmébe ajánlotta alpolgármesterét, Németh Angélát, akinek az esélyét nagyban növeli, hogy az ellenzéki pártok jó része beállt mögé. A DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok gyorsan jelezték a támogatásukat. A Jobbik rövidebb, az LMP hosszabb hezitálás után jelezte, hogy nem támogatja Némethet, de azt a szívességet megtették, hogy nem indítanak más jelöltet vasárnap. A Momentum szintén kimarad a választásból.

A rákospalotai polgármester-választás jelöltei

Az utolsó pillanatban, két nappal a választás előtt visszalépett az egyik független jelölt, Csékei Sándor. Ő a Facebookon arra kérte a támogatóit, hogy ne szavazzanak olyan jelöltre, "hogy olyan jelöltre szavazzanak vasárnap, aki nem veszélyezteti a kerület egészségügyi ellátását!" Mivel korábban Németh Angélát az "egészségügy sírásójának" nevezte, minden bizonnyal az ellene való szavazásra buzdít. A szavazólapon mindenesetre már csak hárman maradtak.

A baloldal már csak azért is reménykedhet a győzelemben, mert kerület finoman szólva sem mondható a Fidesz mintatelepülésének. A helyi fideszesek civódásaival korábban az országos sajtó is tele volt, és a háborúskodás addig fajult, hogy 2015-ben feloszlatták a kerületi Fideszt. Az új választókerületi elnök László Tamás lett, most pedig kapott egy újabb, minden bizonnyal utolsó esélyt, hogy győzelemre vezesse a pártját.

László ugyanis az áprilisi választást a Fidesz országos tarolása ellenére simán elveszítette. Hajdu László 23 212 szavazatot (42,25 %) kapott, László Tamás majdnem 3000 szavazattal lemaradt, 20 622 szavazatot gyűjtött (37,54 %).

A helyi Fidesz ráadásul az újjászervezése óta sem mentes a botrányoktól: az önkormányzati frakcióból 3 fideszes távozott/zártak ki, és ők ezután jobbára Hajdu politikáját támogatták a szavazataikkal.

Mindez azt jelenti, hogy ha a Fidesz győzne most vasárnap, a képviselő-testületben mindenképp nehéz dolga lenne Lászlónak, mert nincs meg a többsége, vagyis mindenképp egyeztetnie kell más pártokkal (ez persze Németh Angélára is igaz, de Hajdunak most sikerült rendszerint megszereznie a többséget).

Hajdunak a legutóbbi, 2014-es polgármester-választáson szűken sikerült győznie: 2 százalék sem volt a különbség a fideszes jelölt és közötte. Ekkor a részvétel a 40 százalékot sem érte el. Most tavasszal a 73 százalékot is meghaladta a részvétel, Hajdunak így nagyobb arányban sikerült győznie. Ebből és a helyi tapasztalatokból a Fidesznél és a baloldalnál is azt a következtetést vonják le, hogy

a magas részvétel a baloldalnak, az alacsony a Fidesznek kedvez.

Este választ kapunk arra a kérdésre, hogy a Fidesz és Orbán Viktor elsöprő országos népszerűsége elég-e arra, hogy egy balos gyökerekkel rendelkező kerületben is átvegye a kormánypárt a hatalmat.

Kőbánya: a Momentum akarja legyőzni a Fidesz

A rákospalotai időközivel párhuzamosan Budapest X. kerületében is választást tartanak. A kőbányai 6. választókerületben a fideszes képviselő lemondása miatt kellett kiírni az időközit.

Érdekesség, hogy ezúttal Fidesz-Momentum harc zajlik a győzelemért (a Munkáspárt jellemzően pár szavazattal befoglalja az utolsó helyet), a baloldal ugyanis a Momentum jelöltjét támogatja. A következők a jelöltek:

Éppen az ellenzéki egység miatt esélye van győzni a momentumosnak, bár a fideszes jelölt 2014-ben simán, 46 százalékkal nyerte a körzetet. Az eredmény nem befolyásolja a képviselő-testületi többséget, a Fidesz 2014-ben az összes egyéni választókerületet megnyerte.

Ám a Momentum történetében fontos fejlemény lenne, ha egy egyéni körzetet meg tudnának nyerni, pláne a Fidesztől elhódítani.

A Fidesz minden bizonnyal nem tartja lefutottnak a meccset, ugyanis a kampányhajrában pár nappal ezelőtt erős lejárató kampány indult a momentumos jelölt ellen.

A kormányközeli sajtó, majd a Fidesz is "gyermekbántalmazónak" nevezte, miután kiderült, hogy néhány évvel ezelőtt egy botot hajított egy 13 éves kisfiú után. A Fidesz a közleményében ráadásul azt írta: "azonnal léptessék vissza a gyermekbántalmazó Kovács Róbertet, aki nyilvánvalóan arra is játszik, hogy a szavazók összetévesztik D. Kovács Róbert Antallal, Kőbánya fideszes polgármesterével."

Borítókép: Huszti István / Index.

Rovatok