Index Vakbarát Hírportál

Volt élettársát ütötte meg és fosztotta ki egy kecskeméti férfi

2018. október 1., hétfő 12:51

Nyomozást rendelt el a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy kecskeméti férfi ellen, aki a gyanú szerint megütötte, majd kifosztotta volt élettársát – írja a police.hu.

A 33 éves férfi szombat hajnalban támadt rá a volt élettársára, akit egy eddig ismeretlen tárggyal úgy fejbe ütött, hogy a 32 éves nő megszédült és elesett. A férfi ezután

rátérdelt a nő mellkasára, fojtogatni kezdte, befogta a száját, majd megpróbálta arrébb vonszolni.

A bántalmazásnak egy arra járó férfi vetett véget, aki rákiabált a gyanúsítottra, a nő pedig ekkor ki tudott szabadulni a szorításból, és elmenekült. A táskája és a kocsikulcsa ugyanakkor ott maradt a helyszínen, így volt élettársa a tárgyakat magához vette, a táskából pedig készpénzt vett ki.

A férfit a kecskeméti nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Rovatok