Index Vakbarát Hírportál

Tragédia: meghalt a tóba esett kisfiú

2018. október 12., péntek 23:38

Kiskunmajsán történt a családi tragédia, a kiskunhalasi kórházban nem tudták megmenteni a két éves kisgyermek életét.

A kiskunhalasi kórházban elhunyt az a 2 éves kisfiú, aki még szerdán esett Kiskunmajsán egy családi ház udvarán a kerti tóba - értesült a Baon.hu

A helyi portál információi szerint a gyerek egyedül játszott az udvaron a kerti tó közelében, amikor beleesett a vízbe. A kiérkező mentőknek még sikerült stabilizálni a válságos állapotban lévő kisfiú állapotát, de később a kiskunhalasi kórházban komplikációk léptek fel a kisfiúnál, aki eszméletét vesztette és már nem tudtak rajta segíteni.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete annyit közölt, hogy a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az haláleseteset körülményeit.

FRISSÍTÉS: Megszólalt a gyermek édesanyja

Az RTL Klubnak nyilatkozott most a gyerek édesanyja a részletekről. Egyedül játszott a gyerek a tóban, amikor beleesett, majd az anyja vette észre, ő húzta ki a fél méter mély tóból. Az édesanya azt mondta a csatornának, nem kellett újraéleszteni a gyereket, kicsit megpaskolta a hátát és magához tért. Majd levette róla a vizes ruhát, és betakarta és azonnal mentőt hívtak hozzá.

A mentőszolgálat azt mondta, a mentősök éber állapotban találták a gyereket, aki "oxigénterápiára jól reagált, lehűlésvédelemben részesítették", majd stabil állapotban szállították kórházba.

Az édesanya szerint a gyerek jól volt, magától lélegzett, nagyszüleit kereste, és izgatott lett a kórteremben.

Megérkeztek a hozzátartozók, és a doktornő kiküldte őket. Utána kikapta az ölemből a kisgyereket, a fiamat, és rászólt erőteljes hangerővel, hogy nyugodjon meg.

Ezután őt is kiküldték, a folyosóról követhette, hogy mi történik.

Hallottam folyamatosan, hogy anya, anya, anya. Láttam az orvosokat, meg a nővéreket, hogy szaladgáltak össze-vissza, de nem szólaltak meg

- mesélte az anya. Végül a kisfiú jobban lett, a kórházban úgy döntöttek, hogy át kell és lehet szállítani Szegedre. Már a mentők is megérkeztek, amikor baj történt.

Csak a végén jött oda a doktornő, és mondta, hogy egy kicsit javult az állapota, ezért tettük át a hordágyra, szállítható állapotba, és utána mondta egy pár másodperc után, hogy föladta a küzdelmet

- mondta a gyerek anyja. A csatorna kereste a kórházat, hogy megtudják, pontosan mi okozta a gyerek halálát, de az adásig nem válaszoltak.

Rovatok