Index Vakbarát Hírportál

Tiltakozásként a londoni magyar nagykövetség előtt aludtak

2018. október 24., szerda 11:12 | aznap frissítve

Tíz londoni magyar a helyi nagykövetség előtt az aszfalton töltötte a keddről szerdára virradó éjszakát, így tiltakozva az október 15-én életbe lépő új jogszabály ellen, ami alapján sokkal szigorúbban büntetik Magyarországon a hajléktalanságot.

Nyolc-tíz fok volt az éjjel Londonban, az eső nem esett, mondta az Indexnek Csillag Tamás, a Momentum londoni alapszervezetének elnöke. Ő szervezte a tiltakozást.

"Tízen éjszakáztunk a követség előtt, de még legalább ennyien kint voltak nálunk az éjszaka folyamán, hoztak teát, takarót, biztattak minket. A rendőrök, akik odajöttek igazoltatni bennünket, azt mondták, hogy a követségről hívták ki őket. Nagyon kedvesek voltak velünk, három perc után el is mentek, miután elmagyaráztuk nekik, hogy miért vagyunk a helyszínen" - mondta az Indexnek.

Csillag azt is elmondta, hogy Londonban - ha nem blokkolják az utakat - nem szükséges bejelenteni a tüntetéseket, ők mégis megtették a bejelentést a demonstráció előtt.

A londoni magyar nagykövetséget is megkérdeztük a demonstrációról emailben, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint hivatalosan 91 ezer magyar él Nagy-Britanniában, ez a 2016-os adat. Más becslések több százezer főre teszik a szigetországban élő magyarok számát, az ONS adatokban ugyanis nem szerepelnek a gyerekek, a munkanélküliek vagy az illegálisan foglalkoztatottak.

FRISSÍTÉS 15.50-kor: 

Zsebik Anikó, a londoni magyar nagykövetség sajtó munkatársa az Indexnek azt írta, nem ők hívták ki a rendőrséget.

"Megkeresésére válaszul szeretném tájékoztatni arról, hogy a Scotland Yard saját forrásból értesült a tüntetésről és annak előkészületéről, amelyet követően - az ekkor szokásos eljárásrendnek megfelelően - döntöttek a kirendelt járőrök helyszínre küldéséről. A rendőrség a vonatkozó gyakorlatnak megfelelően tájékoztatta Magyarország Londoni Nagykövetségét az intézkedésekről" - fogalmazott.

(Borítókép: Csillag Tamás)

Rovatok