Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó az "osztrák határzárról" egyeztet az érintettekkel

2018. november 7., szerda 10:43

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben találkozott az osztrák határ menti települések vezetőivel és kikérte véleményüket a magyar-osztrák határon lévő átkelők átjárhatóságával és az osztrák szigorításokkal kapcsolatban - közölte a minisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.     

Menczer Tamás közleményében azt írta, a miniszter biztosította a településvezetőket arról, hogy mindent meg fog tenni a helyzet megnyugtató rendezése érdekében. Ezután Szijjártó Kismartonba utazik, ahol Hans Niessl burgenlandi tartományfőnökkel tárgyal ugyanerről a kérdésről. Aztán pedig Bécsben fogadja őt Heinz-Christian Strache alkancellár és Karin Kneissl külügyminiszter.

Ausztria október végén összesen tizennégy kisebb határátkelőt zárt le az autósok előtt az osztrák-magyar határon, hivatalosan azért, hogy megakadályozzák az illegális migrációt. Az intézkedés elsőre drasztikusnak tűnhet, főleg az ingázóknak, pedig csak egy jó pár éve létező szabályozás betartatásáról van szó, de egyelőre úgy tűnik, hogy az osztrákok se tudják, hogy kezdjenek neki az egésznek. A helyzetről írt helyszíni riportunkat itt olvashatják el.

Ausztria a 38 osztrák-magyar határátkelőből tizennégyet zár le az autóforgalom előtt, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy elejét vegyék az illegális migrációnak azzal, hogy a kisebb határátkelőkről a nagyobb, jobban ellenőrzött átkelőkre irányítják át a forgalmat. A tiltás eddig is szerepelt az osztrák határvédelemről szóló törvényben: most mindössze annyi változott, hogy ezt ki is táblázzák, és büntetnek is érte, emellett pedig katonákat is rendeltek az átkelők mellé.

Az ügy háttere, hogy 2015-ben Ausztria a menekültválságra hivatkozva – több másik tagállammal együtt – a Schengeni határ-ellenőrzési kódex vonatkozó, 25. cikkére hivatkozva átmenetileg hatályon kívül helyezte a schengeni megállapodást, és bevezette az ellenőrzést a szlovén és a magyar határon.

Ez 2015 novemberétől van érvényben mind a mai napig, sőt, Herbert Kickl osztrák belügyminiszter szeptemberben bejelentette, hogy az intézkedést 2019 májusáig megint meghosszabbítják. Ezzel együtt került be a törvénybe a mostani lezárás is.

(Borítókép: Nagy Szabolcs / Index)

Rovatok