Index Vakbarát Hírportál

ORFK: Az idén még százan fognak meghalni balesetben

2018. november 14., szerda 09:41

Idén eddig több mint 530-an haltak meg közlekedési balesetben Magyarországon – mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 közszolgálati csatornán szerda reggel. Az MTI szerint Gál a statisztika alapján valószínűsíthetőnek mondta, hogy az utolsó másfél hónapban még több mint 100-an meghalnak az utakon.

A halálos balesetek száma az elmúlt évekkel összehasonlítva stagnál. A Napi.hu pedig azt írta, hogy az EU átlagánál több ember hal meg közúti közlekedési balesetben a lakosságszámhoz viszonyítva. Ez a helyzet 2011 óta nem javult. 2016-ban egymillió emberből 62-en haltak meg közúti balesetben, amellyel hazánk az európai országok (átlag 50 fő) között a legrosszabb harmadban foglal helyet.

A személyi sérüléssel járó balesetek száma évente eléri a 15 ezret. 

A balesetek leggyakoribb okaként a szóvivő a gyorshajtást nevezte meg, az elsőbbség megadásának elmulasztását és a kanyarodás vagy irányváltoztatás szabályainak megsértését.

A Napi.hu szerint 2004 és 2011 között a felére csökkent a halálozási arányszám (128-ról 64-re).

Rosszabb statisztikával Románia, Bulgária, Lengyelország és Litvánia, a legjobb átlaggal halálos baleseteket tekintve pedig Norvégia, Svájc, Svédország és Anglia rendelkezik.

Magyarország területi eloszlását tekintve a következő a helyzet: Közép-Magyarországon 46, a Dunántúlon 73, az Alföldön és Észak-Magyarországon 65 ez az arány. Tovább bontva kiderül, hogy Nyugat-Dunántúlon (84) a legrosszabb a helyzet, míg Közép-Magyarországon (46) a legjobb, írja a lap.

Rovatok