Index Vakbarát Hírportál

Sokáig fog élni egy kecskeméti férfi

2018. december 3., hétfő 13:57

Költségvetési csalás miatt köröztek egy férfit, és bár egy rokona korábban bejelentette a halálát, Bulgáriában elfogták - közölték egy hétfői bírósági sajtótájékoztatón Kecskeméten.

Egy 43 éves férfi - a gyanú szerint - fiktív számlákkal 101 millió forintos költségvetési csalást követett el, mivel nem attól vett gabonát, akitől a számlát befogadta - ismertette Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője. 

Az MTI szerint vádlott tavaly ősszel még megjelent a tárgyalásán, ahol tagadta a bűncselekményt, majd eltűnt, ezért körözést és elfogatóparancsot adtak ki ellene. Valamivel később a sógora azt jelentette be, hogy a férfi és családja autóbalesetben meghalt. 

Időközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal újabb büntetőeljárást kezdeményezett a vádlott ellen, a nyomozás pedig kiderítette, hogy a férfi nem hunyt el. Később Bulgáriában el is fogták, majd átadták Magyarországnak. Itthon a férfit letartóztatták, és közokirat-hamisítás ügyében is eljárást indítottak ellene - mondta el a szóvivő.

Rovatok