Index Vakbarát Hírportál

Végre felhős, esős vasárnap lesz, hétfőre pedig viharos szél jön

2018. december 9., vasárnap 08:35

Koponyeg.hu szerint vasárnap erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és több helyen alakul ki eső, záporeső. Eleinte a DNy-i, majd az ÉNy-i szél erősödik meg. Általában 4 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat pedig úgy fogalmaz a vasárnapról, hogy: é szaknyugat felől ismét országszerte erősen megnövekszik a felhőzet, kevés napsütés inkább csak a déli megyékben lehet. Reggel, kora délelőtt az ország északnyugati felén, később már keletebbre kell számítani többnyire gyenge esőre, a legkevesebb csapadék délnyugaton várható.

A délnyugati szél nagy területen élénk lesz, napközben főképp az Észak-Dunántúlon és a Hajdúságban erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 11 fok között alakul, de az Északi-középhegységtől északra és az északkeleti határnál néhol hidegebb is lehet. Késő este 0, +5 fok várható.

Majd a hét elejére is hasonlóan pozitív kilátások vannak a Köpönyeg szerint: változó felhőzetre, és mindkét nap viharossá fokozódó ÉNy-i szélre számíthatunk. Zápor, a hegyekben hózápor kialakulhat. Lehűlés várható: hétfőn 8, kedden már csak 5 fok körüli értékeket mérhetünk, írja az oldal.

Rovatok