Index Vakbarát Hírportál

Orbán teljesen új koncepciót ígért Izraelnek a Sorsok Házáról

2019. január 3., csütörtök 10:25 | aznap frissítve

A Brazíliában járó Orbán Viktor Jair Bolsonaro elnöki beiktatásán Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel is tárgyalt, ahol szóba került a viták kereszttüzében álló Sorsok Háza is, írja a Magyar Narancs a Times of Israel alapján.

Az izraeli lap szerint 

Orbán azt mondta Netanjahunak, hogy, hamarosan teljesen új tervekkel állnak elő a Sorsok Házával kapcsolatban.

A józsefvárosi pályaudvaron 7 milliárd forintból elkészült holokauszt emlékhelyet 2013 óta nem tudják megnyitni, mert nincs konszenzus a kiállítás koncepciójáról. A kiállítás tematikáját Schmidt Mária állította össze, de ez komoly hazai és nemzetközi viták kereszttüzébe került. Többek szerint a kiállítás eredeti koncepciója azt sugallja, hogy a magyarok nem igazán felelősek a magyarországi holokausztért.

Ez ellen tiltakozott mások mellett Robert Rozett, a magyarországi holokauszt elismert kutatója, az amerikai United States Holocaust Memorial Museum, a Jad Vasem Intézet és Izraelből is érkeztek bíráló vélemények.

A tervezett kiállítás Magyarországon is komoly konfliktust okozott: a Maszihisz elutasítja, a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) viszont kifejezetten támogatta a kiállítás koncepcióját, és a Sorsok Háza megnyitását, így a a múzeum egésze az EMIH tulajdonába is került.

Decemberben Netanjahu hivatala kiadott egy közleményt, melyben azt írták, az izraeli kormány csak akkor járul hozzá a múzeum megnyitásához, ha annak narratívája egybe vág az általánosan elfogadott történelemszemlélettel, azzal amit a Jad Vasem és a hozzá hasonló elismert intézmények képviselnek.

A Times of Israel szerint decemberben a magyar kormány képviselői Jeruzsálemben jártak, ahol találkoztak az izraeli külügyminisztérium és a miniszterelnökség képviselőivel is, hogy a Sorsok Házáról tárgyaljanak.

Orbán Viktor már korábban is azt mondta: addig nem tervezik a hely megnyitását, ameddig nem születik konszenzus a kiállítás koncepciójáról.

Rovatok