Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz kampánytanácsadója elmondta, hogyan csináltak Sorosból démont

2019. január 14., hétfő 11:41

George Birnbaum, a már elhunyt  Arthur Finkelstein üzlettársa először beszélt arról, hogyan dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára, és hogyan lett a magyar származású milliárdosból a világ bármely országában felhasználható bűnbak – írja a 24.hu. Birnbaum a több svájci napilap hétvégi mellékleteként szolgáló Magazin nevű lapnak mondta el, hogy csinálták. (Finkelstein halála után Habony Árpád vette át a londoni cégüket.)

A Finkelstein-csapat a vizitdíjas népszavazás előtt kezdett el dolgozni a Fidesznek. De nem a párttal, hanem a párt holdudvarához tartozó a Századvég Alapítvánnyal kötöttek szerződést. 

Még azelőtt lesöpörtük a szocialistákat az asztalról, hogy elkezdődött volna a választás

– mondta. Birnbaum még tíz év után is nehezen hiszi el, hogy mennyire könnyű dolguk volt. A következő kampányhoz viszont kellett egy újabb célpont. Kapóra jött, hogy a pénzügyi válságot követően külföldi hitelekre volt szüksége az országnak, amelyekhez a feltételeket a Világbank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap diktálta. Az új ellenség a „finánctőke” lett, meg „a külföldi bürokraták” és a terv tökéletesen bevált.

A 2010-es és 2014-es Fidesz-győzelmek után viszont az ellenzéket már nem volt értelme ütni.  Finkelstein mindig azt mondta, hogy a szövetségesek annak idején nem a nácik ellen harcoltak, hanem Hitler ellen, az amerikaiak pedig nem az al-Kaida, hanem Oszáma bin Laden ellen – idézte mentorát Birnbaum. Kellett keresniük valakit, aki ellen uszítani tudják az embereket. A végeredmény szerinte két összetevőből alakult ki.

Az egyik Orbánnak az a rögeszméje volt, hogy létre kell hozni egy alternatív, az eddigieknél drámaibb történelmi narratívát Magyarország számára, ebben pedig segítségére volt Schmidt Mária. 

A másik elem Birnbaum elmondása szerint „a Magyarországot megtámadó finánctőke” motívumának továbbfejlesztése volt: kellett egy személy, aki nemcsak irányítja a veszélyes külföldi nagytőkét, de meg is testesíti azt – ő lett Soros György, a Magyarországot támadó és közben a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenség.

A Magazinnak egy forrás azt mondta, hogy telefonos közvélemény-kutatással mérték fel, hogy Soros eléggé ismert-e ahhoz a választók körében, hogy rá lehessen építeni egy negatív kampányt. Birnbaum ezt nem erősítette meg, azt viszont elmondta, hogy Orbán Viktor feltétlenül megbízott Finkelsteinben, ezért nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy Soros legyen az új ellenség. A Magazin megkereste a miniszterelnök szóvivőjét, de ő nem kívánta kommentálni az értesülést. Egy korábbi fideszes közvélemény-kutató azonban megjegyezte a lapnak: Orbán politikája számára nem volt fontosabb Finkelsteinnél, és Finkelsteinnek sem volt soha jobb tanítványa, mint Orbán.

Soros valóban tökéletes ellenségnek bizonyult:

Birnbaum láthatóan ma is büszke a találmányukra: „Annyira nyilvánvaló volt. Ez volt az összes termékünk közül a legegyszerűbb. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni.”

A milliárdos pedig, hiába támadták őt, a finkelsteini módszernek megfelelően nem tehetett semmit. Minél inkább visszautasította volna a támadásokat, annál inkább alátámasztotta volna azt az állítást, hogy beleavatkozik a politikába – magyarázza Birnbaum. Pedig Sorosnak esze ágában nem volt beszállni a magyar politikába. Hivatalosan a Fidesz sosem ismerte el, hogy az amerikai kampányszakértők segítették volna a munkájukat. Orbán Viktor sajtófőnöke 2015-ben azt mondta, hogy sem a Fidesz, sem a kormány nem fizet Finkelsteinéknek, csak beszélgetnek. Ezzel együtt ugyanabban az évben Finkelstein és a miniszterelnök tanácsadója, Habony Árpád közös céget alapított Londonban, amelyet az amerikai halála után Habony vett át.

Amikor kitaláltuk a kampányt, egyetlen másodpercre se jutott eszünkbe, hogy Soros zsidó.

Sőt, azt állítja, nem is tudta ezt a milliárdosról. Hozzátette azt is, hogy sohasem dolgozna antiszemitákkal, és előzetesen még körbe is kérdezett, hogy Orbán hogyan áll a zsidókhoz, és nem hallott semmi gyanúsat.

Ha valaki zsidó, akkor már nem is támadhatom meg?

– kérdezi a kampánytanácsadó.

Grassegger azonban figyelmeztet: Soros neve mind Birnbaum, mind Finkelstein előtt ismert volt évtizedek óta. Finkelstein ráadásul az 1980-as években egy kampány során már hasznosította az egyik jelölt választóinak antiszemita attitűdjét, ahogy attól se zárkózott el, hogy homoszexuálisként egy olyan politikus, Jesse Helms tanácsadója legyen, aki ellenezte a melegek egyenjogúságát.

A cikk utal arra is, hogy Egyesült Államokban is megszaporodtak az utóbbi időben az antiszemita támadások, Birnbaum azonban egyáltalán nem érzi magát felelősnek ezek miatt:

A mi kampányunk senkit nem tett antiszemitává, aki azelőtt nem volt az. Legfeljebb mutattunk nekik egy új áldozatot, más nem történt. Semmit sem csinálnék másképp.

Rovatok