Index Vakbarát Hírportál

Tarlós egyeztetést kezdeményezett a ferihegyi repülőtér zajterheléséről

2019. február 12., kedd 07:46

"Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapest Airport Zrt., a HungaroControl Zrt. és az érintett civil csoportok képviselőinek bevonásával január óta zajlanak egyeztetések a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működésével összefüggő zajterhelés kapcsán"

- írja közleményében a Palkovics vezette minisztérium. A közlemény szerint a megbeszélések célja "minden reális intézkedési lehetőség vizsgálata, amelyek révén a működési keretfeltételek között a lehető legnagyobb mértékben vehetőek figyelembe a Budapesten és a környező településeken élők igényei".

Egyre nő a repülőforgalom Ferihegyen, és ezt a légifolyosó alatt élők észlelik a legjobban, írtuk tavaly novemberi cikkünkben. Zugló felett szinte futószalagon érkeznek a gépek, gyakran alig pár száz méterrel a házak felett. A lakók közül sokan arra panaszkodnak, hogy már aludni sem tudnak az éjszaka érkező gépek miatt, napközben az udvaron nem hallják egymás szavát. A repülőtér szerint az augusztusi felszállásra vonatkozó módosítások kedvezőek voltak Zuglónak, az érintett HungaroControl pedig hallgatott.

A minisztérium friss közleményében azt írja, "a fővárosi repülőtéren uniós rendeletben rögzített követelmények miatt tavaly léptek életbe szigorúbb szabályok, a változások elmaradása kötelezettségszegési eljárást eredményezhetett volna Magyarországgal szemben. Az új előírások nyomán a repülőtér zaja a korábbiaknál kevesebb kerületet és lakost érint. A terhelés azonban eltérően oszlik meg az egyes területek között, ezért indokolt a megvalósítható javaslatokról fővárosi szinten egyeztetni".

Rovatok