Index Vakbarát Hírportál

A BKK visszautasítja az Orangeways vádjait

2014.04.24. 16:54
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) visszautasítja az Orangeways közlekedési társaság vádjait, álláspontjuk szerint a közbeszerzési szabályokat betartva jártak el a midibusztender esetében.

Az Orangeways csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulnak és kártérítési pert indítanak a BKK-val szemben, mert szerintük a központ az általuk már elnyert midibuszos pályázatot nyilvánította eredménytelennek 18 nappal később.

A BKK reagálásában azt írta, a midibuszok üzemeltetésére kiírt pályázatán valóban nyertesként akarta az Orangeways City Kft.-t kihirdetni, de a tendert eredménytelenné kellett nyilvánítania, mert az Orangeways egyik partnere idő közben felszámolás alá került, ez pedig a törvény szerint azonnali kizáró okot jelent a közbeszerzési eljárásból.

Hangsúlyozták, hogy a BKK megsértette volna a közbeszerzési törvényt és így semmis szerződést kötött volna, ha ezt a körülményt figyelmen kívül hagyja. Hozzátették, ezt bármilyen bírósági vagy döntőbizottsági eljárásban készek igazolni.

Az Orangeways a Rába S91-es midibuszával indult a tenderen. Az S91-es típust a BKV 2011 nyarán már tesztelte a várbusz (16-os) útvonalán. A 8 méter hosszú busz 38 ember szállítására képes, 4,2 literes Daimler motorja 156 lóerős, a jármű alacsonypadlós kivitelű és klímával felszerelt.

Mint arról beszámoltunk,

az Orangeways hárommiliárd forintos kártérítési pert indít a Budapesti Közlekedési Központ ellen a midibusztender miatt, és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul. Tarlós István főpolgármestert arra kérik, vizsgálja ki, mi folyik a közlekedési társaságnál. 



Rovatok