Index Vakbarát Hírportál

Irie Maffia: nemzeti rockot sosem fognak játszani, Sena viszont jósol

2021. augusztus 21., szombat 17:51 | aznap frissítve

Pénteken az Irie Maffia tagjait faggatta az Index kolléganője, Réti Nóra a Strand Fesztiválon. A beszélgetés során sok minden kiderült, többek közt, hogy miként lehet ekkora létszámú együttest összetartani, ki vezeti a zenekart, mekkora a demokrácia a csapatban, és milyen stílus az, ami a leginkább távol áll tőlük. A sztorizások sem maradtak el, sőt azt is elárulták, hogy Sena megálmodta Kemon kisfiának érkezését. A közönségtalálkozó ezúttal is a VOLT Produkció és az Index együttműködésével valósult meg.

Kemon W. Thomas, Kéri András (művésznevén MC Columbo) és Jumo Daddy, azaz Horváth Gáspár volt a Strand Kávéház vendége péntek délután. Az Irie Maffia tagjai örömmel jelentették, hogy a hosszú leállás után végre újra lendületbe jött a zenekar, és belevetették magukat a koncertezésbe. Horváth Gáspár azt mondja, neki egyébként visszatérő kedvence a Strand, úgy érzi, itt tud igazán kapcsolódni a közönséghez a fesztiválozók korosztálya, illetve felfogása miatt. 

Az Irie Maffia egy meglehetősen nagy létszámú együttes, tizenegyen zenélnek a csapatban – most az is kiderült, hogy a tagok közül Kéri András az, aki úgymond vezeti a zenekart. Kemon szerint ő az, aki összefogja az együttest, de Jumo Daddy is nagyon sokat dolgozik azon, hogy a hangzás tökéletes legyen. Azt is kiemelte, hogy a próbákon persze mindenki odateszi magát, úgy érzi, nagyon jól összepasszolnak a tagok. 

Én általában az ilyen lekenyerező zenekarvezetői státuszt nyomom, tudom, hogy kinek mi a gyengéje, és azzal próbálok kedveskedni – általában mindenkinek szép szavakkal 

– fűzte hozzá az elmondottakhoz magyarázatként Columbo, amit Jumo Daddy persze nem hagyott szó nélkül.

A lekenyerezés mellett van ugye a megfenyegetés is mint módszer. Szintén működik, és nem kell hozzá kiabálni, csak elég azt a megfelelő pár mondatot elmondani 

– poénkodott a zenész, hozzátéve: az évek során kialakultak a csapatban a szerepek, mindenki megtalálta a neki való, testhezálló feladatot – most épp Kéri András a zenekar CEO-ja, ő felel a social mediáért is, magát pedig zenei rendezőnek mondja. A háttérben zajló alkotási folyamatokban persze demokrácia van, azokban a teljes felállás közreműködik. 

Strand 2021 - Irie Maffia

A beszélgetés során az is kiderült, hogy bár nagy a csapat, abszolút nincs rivalizálás a tagok között. Columbo szerint ezt mutatja a 15 éves jubileumi lemezük is, amelyen minden énekes egyenlő arányban kapott szerepet, ráadásul a zenei stílus tekintetében is teljesen kiegyenlített lett az album. Jumo Daddy kiemelte, hogy az arányok érzékelése és megtartása rendkívül fontos, amire leginkább a nagylemez formátuma tud lehetőséget adni. A single kiadványokkal ellentétben ugyanis egy album esetén nagyobb képben tudnak gondolkodni. Ők erre tudatosan törekszenek, aminek személyes motivációja is van: fontosnak tartják, hogy mindenki jól érezze magát a zenekarban, mert csak így tudnak a színpadon jól együttműködni. 

Ha párkapcsolatban vagy, akkor tud működni az együttlét, ha van egy közös alap, ami összehozza az embereket. Én sokszor szeretek úgy gondolni a zenekarra, mintha egy extended, kiterjesztett párkapcsolat lenne. A lényeg, hogy a színpadon kell egy olyan kémia, amitől mindenki jól érzi magát, akkor tudunk jól teljesíteni. 

Hogy a zenekari teendőkön kívül magánemberként is csinálnak-e közös programokat, arra Kemon annyit mondott, nem úgy kell elképzelni a dolgot, hogy állandóan együtt lógnak, de előfordul, hogy közösen szerveznek valamit. Ilyen például a hagyományos zenekari karácsony, amikor megajándékozzák egymást, illetve jó pár éve azt is kisorsolják, ki szervezi az összejövetelt. Szóba került az is, mennyire tartják a rajongókkal személyesen a kapcsolatot, erre vonatkozóan Kemon kiemelte, legyen szó fotózkodásról vagy beszélgetésről, számára ez nagyon fontos, hiszen nekik zenélnek. A zenésznek egyébként nyolc hónapja született meg a kisfia, és nagyon élvezi, hogy apa lett. Ennek kapcsán derült ki, hogy Sena valamiféle szuperképességgel rendelkezhet,

AZ ÉNEKESNŐ UGYANIS MEGÁLMODTA KEMON FIÁNAK ÉRKEZÉSÉT.

„Amikor kiderült, hogy terhes a feleségem, még nem mondtuk senkinek, úgy, ahogy szokás. Várni kell egy kis időt, általában azt szokták mondani. És mi vártunk, pedig két hete tudtuk már. Aztán egyszer csak kaptam egy hívást Senától, hogy na, Kemon, mondd már el, mi történik! Arról álmodtam, hogy te az én kis fiammal, a kis Farkassal játszol, de olyan volt, mintha a te kisfiad lenne. Azonnal meséld el, hogy mi történik, mert megőrülök, nem tudom, mit jelent ez az álom” – mondta Kemon. 

Senával egyébként voltak már ilyen sztorik, de ez durva volt. Mondtam neki, figyelj, nem tudom, hogy honnan jön, és mi ez a kapcsolat vagy connection, de eléggé durva. Igen, lesz egy gyermekünk, nem tudjuk, hogy kisfiú vagy kislány, de igen, lesz. 

A közönségtalálkozón persze a sztorizások sem maradtak el, ahogy minden együttes életében, az Irie Maffia esetén is előfordult olyasmi, amin utólag már csak nevetnek a tagok. Kemont például egyszer ottfelejtették egy benzinkúton, illetve ugyanez történt a zenekar legfrissebb tagjával, Kováts Gergővel is, akit Romániában egy hotelben hagyott hátra a csapat – igaz, őt nem véletlenül. A zenére visszakanyarodva, miután az együttes többféle irányt követve kalandozik, felmerült, hogy vajon létezik-e olyan stílus, amelyben biztos nem alkotnának soha.

NEMZETI ROCK 

− vágta rá Columbo, amihez Jumo Daddy hozzátette: a nyolcvanas évek szintipop stílusa is ilyen, ami az Első Emeletre volt jellemző – nehezen tudná elképzelni, hogy Kemon vagy Sena szintipopra énekeljen. 

Rovatok