Index Vakbarát Hírportál

Itt az új magyar busz

2013. szeptember 30., hétfő 08:41

Új magyar busz készül, amit az októberi belgiumi Busworld kiállításon mutatnak be az Evopro mérnökei. A buszcsalád legószerű elemekből áll össze, és főbb részleteiben műanyagból, azaz nagy szilárdságú kompozit anyagokból épül fel.

Az új tervezésű városi és elővárosi közlekedésre szánt buszokat különböző hajtáslánc-variációkkal kínálják majd (lesz teljesen elektromos, hibrid, dízel Euro 6, CNG).

A fejlesztők azt állítják, az új busz üzemeltetése 30 százalékkal olcsóbb a hagyományos buszokénál, eleve könnyebb, így kevesebbet fogyaszt, ráadásul például a fékezéshez felhasznált energiát is visszatáplálják a rendszerbe.

A buszcsalád elsősorban az Evopro mérnökeinek munkája, de a koncepció kidolgozásában más magyar járműipari fejlesztő cégek is részt vettek. Az Evopro Kft. 2001-ben alakult az Evopro-csoport első tagjaként, fő tulajdonosa Mészáros Csaba. A tagvállalatok székhelyei Németország, Ausztria, Szlovákia, Románia és Törökország területén találhatók; a budapesti székhelyű nemzetközi mérnökirodában mintegy 250 villamos-, gépész- és informatikus mérnök dolgozik.

Rovatok