Index Vakbarát Hírportál

Nyomoz a rendőrség a kamuzással elnyert közbeszerzés ügyében

2016. november 24., csütörtök 09:45 | aznap frissítve

Kamureferenciával nyerte el egy építőipari konzorcium az Auróra utcai rendelőintézet felújítását 2014-ben, a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomoz az ügyben - írja a Direkt36. A gyanús közbeszerzés részleteit szintén a Direkt36 tárta fel még októberben. A közel egymilliárd forintos megbízást az EU-Line Zrt. nevű cég által vezetett konzorcium nyerte el, de ehhez előbb bizonyítania kellett, hogy korábban csinált már hasonló munkát.

A cégcsoport azt állította, hogy egyik tagjuknak Uruguayban volt már a követelményekben szereplő megbízása. A lap azonban kiderítette, hogy ez nem volt igaz, az uruguayi beruházás ugyan valóban megtörtént, de dokumentumok bizonyítják, hogy a józsefvárosi munkánál feltűnt cég valótlanságokat állított az ottani építkezésről.

Hiába kezdődött időközben nyomozás, az EU-Line Zrt. az Auróra utcai beruházásról szóló cikk megjelenése óta egy újabb megbízást is elnyert a VIII. kerületi önkormányzattól. A 35 millió forintos, egy óvoda hőszigetelési és felújításai munkálataira vonatkozó szerződést október 13-án kötötte meg az önkormányzat és a cég. 

A Kocsis Máté vezette önkormányzat és az EU-Line egyelőre nem reagált a lap a nyomozással kapcsolatos kérdéseire, az önkormányzat korábban azt közölte, hogy nem vizsgálják a tavaly év végén befejeződött felújításra kiírt közbeszerzést. 

Rovatok