Index Vakbarát Hírportál

Budapesten át repültek a Katart megmentő tehenek

2017. július 12., szerda 14:25

Megérkezett az első, repülővel érkező tehénszállítmány a világtól nagyrészt elvágott Katarba Németországból, Budapesten át a BBC beszámolója szerint. Ahogy arról korábban írtunk, különböző politikai okok miatt Szaúd-Arábia és az összes másik öböl-menti arab ország (sok más messzebb eső, a szaúdiakkal jóban lévő muszlim állammal együtt) öt hete megharagudott az apró, ám egyre gazdagabb és befolyásosabb Katarra, ezért megszakították a diplomáciai kapcsolatokat és gyakorlatilag lezárták Katar határait.

A nagyjából 2,7 milliós lakosú országba így elég nehezen jutnak el áruk, például tejtermékek, amelyet korábban az ország egyetlen szárazföldi szomszédján, Szaúd-Arábián keresztül importáltak. Ezért egy katari üzletember kitalálta, hogy tehergépeken teheneket fog hozni az országba, 60 szállítmánnyal összesen négyezret. Ebből érkezett meg most az első 165 holsteini tehén. A teheneket vásároló Power International nevű katari cég szerint ha mind a 4000 tehén megérkezik, akkor az ország tejtermék-fogyasztásának 30 százalékát biztosítani tudják majd. 

Rovatok