Index Vakbarát Hírportál

Vagyonlefoglalásról döntött a NAV a Green Travel-ügyben

2017. július 24., hétfő 13:47 | aznap frissítve

A cégbíróság elrendelte a Green Holidays Kft. utazási iroda részvényesének vagyoni részesedésének lefoglalását – szúrta ki az erről szóló határozatot a Cégközlönyben a hvg.hu.

A határozatot a NAV hajtja végre, a végzés ellen nem lehet fellebbezni. A Green Holidays Kft. július másodikán jelentett fizetésképtelenséget. A csőddel kapcsolatban felmerült néhány gyanús körülmény, ezért a rendőrség csalás miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyben. 

A mostani végrehajtásban hivatalosan lefoglalható vagyon nem nagyon van: 2016-os mérlege szerint a tavalyi évben mindössze 421 ezer forint értékű tárgyi eszköz volt a cégben. Viszont az új Ptk. szerint a tulajdonos a kft-ben is vagyoni felelősséggel tartozik, vagyis személyes vagyonát is lefoglalhatják az egyetlen tulajdonosként feltüntetett Göktas Katalinnak. A csoport egykori főcégénél, a Green Travelnél is végrehajtást rendelt el a hatóság.

A fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága a SzállásOutlet Kft.-vel (amelyen keresztül sok ügyfél vásárolt kettébontott, az esetleges csőd esetén nem biztosított utazási csomagokat) szemben is vizsgálódik, miután a Magyar Utazási Irodák Szövetsége korábban bejelentést tett az oldal szolgáltatásainak értékesítésével kapcsolatban.

Az Indulhatunk.hu vezetői ugyanakkor arra hivatkoznak, mielőtt megkezdték az árusítást, utánajártak a felügyelő hatóságnál, törvényes-e a konstrukció, és akkor még senki sem talált benne kivetnivalót. A cég ezért úgy gondolja, az ő ügyfeleiknek is járna a kártalanítás

Rovatok