Index Vakbarát Hírportál

4 tonna undorító húst semmisít meg a Nébih

2017. július 27., csütörtök 10:34

Borzasztó higiéniai állapota miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy kaposvári húsipari üzem tevékenységét a Nébih – közölte a hatóság csütörtökön. Az ellenőrzés során a hatóság 28 termék (3826,5 kiló) ártalmatlanítását rendelte el, elsősorban azok nyomon követhetetlensége, illetve penészesedés miatt. További 3 terméket visszahívtak a kereskedelmi forgalomból, mert szintén nem voltak nyomonkövethetők. 

Alig két hónapja kapott engedélyt a marha- és sertéshús darabolására, valamint a húskészítmény- és előkészített hús előállítására Somogyi Farmer Hús Húsfeldolgozó Kft., ahol az elmúlt hetekben tartott ellenőrzést a Nébih. A helyszínre érkező szakembereket elhanyagolt üzem fogadta, a csempe szennyezett, repedezett volt, a penésszel, zsírfoltokkal és pókhálóval borított falról több helyen pergett a festék. A piszkos és dohos szagú hűtőtérben a padozat erősen szennyezett, helyenként hiányos, míg más helyiségekben a hamutól, kátránytól fekete volt. 

Az üzem egyes helyiségeiből és berendezéseiből hiányoztak az eszközök, viszont számos oda nem illő dolgot tároltak bennük. A fekete öltözőben található egyik mosdókagylóban fürdőszobai szanitert, egy másik mosdókagylóban belevezetett kondenzvizet, az árufogadó térben sörösüvegeket, a csontozó helyiségben kupacba dobált takarítóeszközöket, a magas pályára függesztve műbelet találtak az ellenőrök.

A hústermékek eredetének és biztonságos feldolgozásának vizsgálatakor 28 termékkel szemben merült fel kifogás. 27 tétel esetében nyomon követési hiányosságot, 1 tételnél erős penészesedést állapítottak meg a szakemberek. Ezért elrendelték az érintett 3,8 tonna hús ártalmatlanítását. Az alapvető higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a húsüzem működését, az ügyben több százezer forintos bírság várható. 

Rovatok