Index Vakbarát Hírportál

Mégiscsak vett óriásborászatot Mészáros Lőrinc

2017. augusztus 16., szerda 13:18

Amikor Mészáros Lőrincről kiderült, hogy épp megvette a Balaton jelentős részét, akkor emellett szinte elsikkadt, hogy az ország egyik legnagyobb borászatára is szemet vetett a vállalkozó és csapata.

A Demjánék érdekkörében lévő Badacsonyi Pincegazdaság két nagy ingatlanjának eladásakor azonban még erőteljesen cáfolták, hogy ültetvényeket adtak volna el Mészároséknak. De minden más részletet üzleti titoknak minősítettek.

Nos, most kiderült, hogy Demján nagy borászata, a zánkai Canter Borház Kft. új tulajdonosai között is felbukkan Mészáros csapata, pontosabban a Búzakalász 66 nevű cégük, írja a Zoom.hu. Így pedig már szinte mindegy is, hogy korábban miket vettek, az ország egyik legnagyobb borászatával együtt minden üzem és ültetvény Mészároséké már.

A Canter közel sem az első boros felvásárlása Mészároséknak, hanem egy nagyobb felvásárlási hadjárat része, bár eddig főleg Tokaj környékét kezdték lecsipegetni. Először a bodrogkeresztúri  Dereszla Bortermelő Kft. és Dereszla Sparkling került feltűnően olcsón az érdekkörükbe. Aztán jött a Henye Borászat Kft., illetve a Tokaj-Major Bortermelő Kft. Ha így folytatják, akár már idén Mészáros Lőrincéké lehet az ország legnagyobb boros csoportja is.

Rovatok