Index Vakbarát Hírportál

Dán olajcéggel erősít a francia Total

2017. augusztus 22., kedd 22:35

A francia Total hétfőn bejelentette, 7,45 milliárd dollárért megveszi a dán szállítmányozási óriás, a Maersk olajcégét, a Maersk Oil-t – írja a Local. Az üzletet mindkét vállalat jóváhagyta, a Total közleménye szerint pedig így ők lesznek a második legnagyobb tényező az Északi-tengeren, emellett pedig a Mexikói-öbölben, Algériában, Kenyában és Kazahsztánban is erősödni fognak.

Ez az üzlet egy remek lehetőség a Total számára, hogy egy részvényüzlet révén megszerezzen egy olyan, jó minőségű eszközökkel rendelkező céget, ami a Total számos központi régiójába tökéletesen illeszkedik.

– írta a francia cég vezérigazgatója egy közleményben, hozzátéve azt is, hogy az üzlettel évente 400 millió dollárt kereshetnek majd a megtakarítások és egyéb együttműködések miatt. Emellett arra is kitért, hogy örülnek az új dán központnak is, így ugyanis könnyebben tudják majd koordinálni a dán, norvég és holland tevékenységüket is.

A francia olajipari óriás 4,95 milliárd dollár értékben vesz majd Maersk Oil részvényeket, emellett pedig átvállal 2,5 milliárd dollárnyi adósságot is a vállalattól, így jön ki a 7,45 milliárd dolláros, azaz nagyjából 1921 milliárd forintos vételár. Az üzlet következtében először esett a Total részvényárfolyama, délutánra azonban már növekedést produkált, a Maersk részvényei pedig 3,3 százalékkal nőttek a bejelentés hatására.

A Maersk feje egyébként azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy nehéz volt meghozni a döntést, de jól döntöttek. Mint mondta, a Maersk Oil csaknem fél évszázada volt a francia olajipar fejlődésének egyik éllovasa, fontos volt a dán szállítmányozó óriás számára is, emellett pedig a mai napig fontos szerepet játszik a dán és a nemzetközi olajiparban.  

A cég szeptemberben jelentette be, hogy szétválasztja a szállítmányozó és az energia divízióit, miután mindkét szektorban akadtak problémái, azt pedig már akkor is jelezte, hogy eladná az olajcégét. 

Rovatok