Index Vakbarát Hírportál

Az Állami Számvevőszék feljelentette a Jobbikot

2017. október 3., kedd 11:11

Az Állami Számvevőszék az ügyészséghez fordult, mivel a Jobbik Magyarországért Mozgalom – többszöri megkeresés ellenére – nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének, és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását – írja keddi közleményében az ÁSZ. 

A szervezet 2017 második felében ellenőrzi a pártok és alapítványaik gazdálkodását, ennek keretében augusztus 10-én kezdte a Jobbik gazdálkodásának törvényességét vizsgálni. A párt viszont az ÁSZ szerint többszöri megkeresésre sem küldte meg az állami szervnek az ellenőrzéshez bekért adatokat, október 3-án a szerv felnyomta a pártot az ügyészségnél. 

Az ÁSZ megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a párt – az elmúlt hetekben a sajtóban közöltekkel ellentétben – a gazdálkodása törvényességének ellenőrzésében nem működik együtt a Számvevőszékkel a jogszabályi keretek szerint, ezáltal nem biztosítja az átláthatóságot és elszámoltathatóságot a gazdálkodásában

– olvasható a Domokos László egykori fideszes országgyűlési képviselő által vezetett ÁSZ közleményében. A párt szerint viszont a Jobbik együttműködne az Állami Számvevőszékkel,

ha azt politikai megrendelésre nem akadályoznák.

Az ÁSZ feljelentésére reagáló közlemény szerint a Jobbik teljes mértékben együttműködött az ellenőrzés során, az idei évben viszont sok furcsaság volt az ÁSZ ellenőrzésével kapcsolatban. Például az, hogy míg korábban arról volt szó, hogy csak a 2015–2016-os év gazdálkodását ellenőrzik, ahogy azt amúgy szokás és ahogy azt a jog előírja. Szeptember 29-én, vagyis múlt hét pénteken viszont az állami szerv jelezte a párt gazdasági igazgatójának, hogy szeretnének kimenni a Jobbik Villányi úti irodájába, és a 2017. január 1. és június 30. közötti időszak gazdálkodását is ellenőriznék. 

A gazdasági igazgató, Schön Péter egyrészt jelezte, hogy aznap nem dolgozik, így legközelebb október 2-án tudnának találkozni az ÁSZ munkatársaival, másrészt ennyi idő nem elég arra, hogy a kért dokumentumokat összeszedjék, a törvény pedig ilyesmire 5 munkanapot ír elő. Emellett az is kérdezte a számvevőszéktől, hogy milyen ellenőrzési terv alapján és milyen jogszabályokra hivatkozva vizsgálnák mégis a még le nem zárt 2017-es év gazdálkodását, míg korábban csak azt jelentette be a szervezet, hogy az elmúlt két év adatait ellenőrzi. 

Választ nem kapott, ehelyett az ÁSZ lezárta az adatszolgáltatásra szolgáló online felületet és följelentette a Jobbikot az ügyészségnél. 

A párt szerint ezért felmerül a gyanú, „hogy az eddigi kiegyensúlyozott szakmai kapcsolat után az Állami Számvevőszéket is beszippantotta a Fidesz kormány politikai elvárása és egy választási időszak kezdetén az Állami Számvevőszék szándékosan teremt egy olyan helyzetet, amelynek során a kormánypárt kinyújtott kezeként megpróbálhatja ellehetetleníteni a Fidesz egyetlen esélyes ellenzéki kihívóját”.

Rovatok