Index Vakbarát Hírportál

Oroszország második számú hatalmának nyomulása minket is érint

2017. november 13., hétfő 07:57

Igor Szecsin, a Rosznyefty orosz olajcég nagyhatalmú vezére már eddig is óriási lendülettel kebelezett be mindent, amit csak tudott az orosz és a nemzetközi olajiparban. Most a horvát INA-val is hírbe hozták, de nyomul Indiában, Venezuelában, Kurdisztánban is. Vajon mi a motivációja, és miért ellenlábasa egy rakás orosz szénhidrogén-ipari erőközpont, a Gazprom, a Lukoil, vagy a Transznyefty ebben a törekvésében? Milyen harcok zajlanak Moszkvában, és hogy érint ez minket?

A földgáz és az olaj nagy üzlet. Ez aligha újdonság, de a két piac sokban különbözik is egymástól. Elsősorban a versenyzők száma és a szükséges infrastruktúra miatt.

A világ legnagyobb földgáz-exportőrei Oroszország, Katar és Norvégia. Utóbbi kettőben alacsony népességük mellett gigantikus vagyont halmozhattak fel, Katar a világ messze leggazdagabb állama, de Norvégia is már félrerakhatott ezermilliárd dollárnyi nyugdíjvagyont, amely akár arra is elég lenne, hogy egy generációnyi norvég csak a lábát lógassa a következő 20 évben.

Oroszország helyzete más, mert az exportbevételekből el kell tartani 140 millió embert, egy amúgy rendkívül gyenge nemzetgazdaságot, ráadásul

ki kell szolgálni az állam nagyhatalmi törekvéseit, akár annak katonai kiadásait is.

Az olajpiac bonyolultabb, összetettebb, abból is rengetegen meggazdagodtak, de talán nem véletlen, hogy az Oroszország melletti másik két legnagyobb exportőr, Szaúd-Arábia és Irak most komoly gondokkal küzd.

Mindkét termék ára több sokkon is átment az elmúlt időszakban, de az alapvető különbség mégis abban fogható meg, hogy az olajpiacon sokan és sokféleképpen „babrálhatnak”, míg a földgázpiacon a nagy vezetékek kontrollja miatt sokkal koncentráltabban jelentkeznek a jövedelmek.

Orosz belháborúk

Cikkünk elején azt mutatjuk be, hogy milyen izgalmas konfliktusok is zajlanak az orosz szénhidrogénpiacon. Mindezeket aligha érdemes egyetlen gazdasági ágazat belső versengésének tekinteni, hiszen Oroszországban minden az olaj- és gáziparról szól.

A meghatározó cégek vezető posztjain többnyire kipróbált bizalmi emberek, nem ritkán erős szolgálati háttérrel rendelkező potentátok ülnek. Olyan arcok, akik kivétel nélkül

Vlagyimir Putyin elnök közvetlen környezetéhez tartoznak.

Az elnök ügyesen sakkozik, senkit nem akar túlságosan megerősíteni, így a nagy embereket érezhetően versenyezteti is olykor. Néha nehéz is eldönteni, hogy ki van közelebb Putyinhoz. Az, aki mindig is harcostársa volt, már a szentpétervári években is, vagy az, aki a drezdai KGB-nél volt a közvetlen munkatársa.

Sziloviki


Az orosz belpolitikában hagyományosan nagyon fontos érdekkör a sziloviki (az angolszász szakirodalomban siloviki). A kifejezés azokra az orosz közéleti személyiségekre utal, akik valamilyen erőszakszervezeti (katonai, nemzetbiztonsági) háttérrel érkeztek a politikai elitbe. A szénhidrogéniparban különösen fontos csapat leírása teljesen ráillik Vlagyimir Putyinra, de ő annyira erős, hogy természetesen már rég nem lehet leírni egyetlen érdekkör emberének.

Összemosódó cégek

Kezdjük egy kis orosz nyelvleckével, mert a következő szavakat gyakran fogjuk leírni. A gáz az oroszul is gaz, az olaj az nyefty az ipar pedig prom. A Gazprom jelentése tehát gázipar, a Rosznyeftyé orosz olaj.

Ha már említettünk is a két meghatározó cégnevet, rögzíthetjük, hogy Magyarországról nézve szinte teljesen összefolynak az orosz vállalatnevek: Gazprom, Rosznyefty, Lukoil, Szurgut, Transznyefty és még sokan mások. Azt gondolhatnánk, hogy a nagy orosz medve, vagyis az állam rövid pórázon tartja a szereplőket és kézivezérléssel irányítja azokat.

Pedig valójában az orosz olajipar játékosai nem árulnak egy gyékényen, hanem nagyon is versengenek, és ez a küzdelem térségünk energetikai viszonyait is erősen befolyásolja. Más kérdés, hogy ebben a világban

a verseny nem klasszikusan piaci, hanem sokkal inkább a megbízhatóságról, a Vlagyimir Putyinhoz, vagy a Kremlhez fűződő viszonyról szól.

A legambiciózusabb

A sok nagyhatalmú figura közül is kiemelkedik

Igor Szecsin, a Rosznyefty orosz olajvállalat vezérigazgatója.

A közismerten KGB-s múlttal rendelkező politikus üzletember birodalma és hatalma már ma is óriási, de még mindig neki vannak a legnagyobb ambíciói és a legtöbb küzdelme. Folyamatosan azt próbálja ugyan elhitetni magáról, hogy csak egy félig állami tulajdonú, de félig magánvállalat, a Londoni Értéktőzsdén is jegyzett Rosznyefty vezetője, akinek nincsenek politikai, geopolitikai feladatai, de ezt rajta kívül senki nem gondolja így.

Sokan a mai napig őt tartják Oroszország második számú hatalmának, Vlagyimir Putyin valódi helyettesének, amit már csak az is megalapoz, hogy az egyaránt Szentpétervárról induló két sziloviki (vagyis katonai, nemzetbiztonsági háttérrel rendelkező) politikus valóban nagyon régi szövetségesek.

Szecsin rengeteg támogatást kap, rendre nyeri a hazai tendereket, bekebelez cégeket, illetve a nemzetközi terjeszkedésben is a Rosznyefty bukkan fel. Ám ő ennél is többet akar, valami olyan pozícióval lenne csak elégedett az olajiparban, mint amit a gáziparban a Gazprom szerzett. Hogy ezt megértsük, bemutatjuk az orosz szénhidrogénipar legfontosabb szereplőit és azok érdekeit.

Gazprom: Egyeduralkodó a gázpiacon

A 400 ezer munkavállalóval rendelkező Gazprom-csoport a legnagyobb orosz vállalat. A gázpiacon minden az övé, a termelés jelentős része, de emellett az infrastruktúra (vezetékek) és a kizárólagos exportjog is, legalábbis a hagyományos gázra, az LNG piaca ennél liberalizáltabb.

Ez óriási előny. Valójában technológiailag az olaj és a gáz kitermelése nem különül el, így a többi orosz óriáscég is termel gázt, de azt vagy csak a belföldi piacon értékesíti, vagy eladja a Gazpromnak, amelyik exportálhat.

Az integrált, vagyis olajjal és földgázzal is foglalkozó cégek közül a Rosznyefty a legnagyobb, így Szecsin folyamatosan azért lobbizik, hogy ő is adhasson el külföldre gázt, de a politika ezt nem engedi. Legutóbb két hónapja ment neki Szecsin vezetésével egy rakás cég a Gazprom egyeduralmának, de a politikától gyorsan megjött a hivatalos válasz: nincs változás.

Vlagyimir Putyin és Alekszej Miller a Gazprom vezetője a Török Áramlat gázvezetékről tartott egyeztetésen 2017. október 23-én Moszkvában
Vlagyimir Putyin és Alekszej Miller a Gazprom vezetője a Török Áramlat gázvezetékről tartott egyeztetésen 2017. október 23-én Moszkvában
Fotó: Anadolu Agency

Vlagyimir Putyin ugyanis vélhetően azt gondolja, hogy a Gazprom kizárólagos szerepével jobban kontrollálhatja az exportot és ezzel a gázzal kivívható politikai céljait is képes szolgálni.

A Gazprom vezetője, Alekszej Miller és Igor Szecsin tehát folyamatosan versengenek,

nagyon sok az érdekkülönbség és a nézeteltérés közöttük.

Gazpromnyefty: Abramovics öröksége

Ráadásul Szecsinnek azt is le kell nyelnie, hogy nagy ellenlábasa, a Gazprom az ő területén, vagyis az olajiparban is aktív. A Gazprom ugyanis még 2005-ben megvette a ma már leginkább a válásairól, vagy a londoni Chelsea tulajdonlásáról ismert Roman Abramovicstól a Szibnyefty olajcég háromnegyedét.

Abramovics 13 milliárd dollárral lett gazdagabb,

a Gazprom pedig szerzett egy olajcéget is, ezt nevezte át Gazpromnyeftynek, és ez a cég is már viszonylag erős Oroszországban, sőt elindult a nemzetközi piacon is, Térségünkben 2008-ban jelent meg, amikor ő vehette meg a szerb NIS olajvállalatot. A cég feléért 400 millió eurót fizettek az oroszok, és az üzlet átpolitizáltságát jól jelképezte, hogy a szerbek nem is versenyeztették a nagy szláv barátot.

Rosznyefty: a legnagyobb hátszél

Igor Szecsin cége azzal nőtt ki korábban az orosz olajcégek versenyéből, hogy amikor Vlagyimir Putyin „kiiktatta” Mihail Hodorkovszkij, politikailag kevésbé simulékony olajmágnást, akkor Hodorkovszkij cége, a Jukosz is szabad prédává vált. A legtöbb Jukosz-eszközre a Rosznyefty csaphatott le.

Szecsin étvágya azóta is csillapíthatatlan, cége ma már a világ olajtermelésének a huszadát állítja elő egymaga, van 260 ezer munkavállalója, de neki ez aligha elég. Ő valójában a Gazprom mintájára egy amolyan „Nyeftyeprom” kialakításán fáradozik, vagyis egy olyan céget tervezne, amelyik

az olajiparban tölt be totális szerepet,

infrastruktúrát is birtokol és kizárólagos exportjoggal is rendelkezik. Ettől még messze van, de sok sikeres lépése történt már az ügyben.

Nicolas Madura venezuelai elnök és Igor Szecsin közös gazdasági megállapodásuk aláírását követően Caracasban 2016. július 28-án
Nicolas Madura venezuelai elnök és Igor Szecsin közös gazdasági megállapodásuk aláírását követően Caracasban 2016. július 28-án
Fotó: Federico Parra

A Rosznyefty vehette meg a szibériai TNK-BP céget (amely orosz olajbárók és a brit BP együttműködésében termelt volna ki szénhidrogént Szibériában), de megszerezte a baskír Bashnyefty többségét, és jellemzően ő nyer el újabban szinte minden koncessziót.

Szecsin eközben bőszen rohangál szerte a világban is, Indiától, Indonézián át Kubáig, de felbukkan közben Venezuelában, esetleg Kurdisztánban, vagy Horvátországban, és megvásárol mindent, ami érdekelheti az orosz olajipart, vagy éppen az orosz politikát.

Transznyefty: a másik olajipari erőközpont

A következő szereplőnél egy kis kitérőt kell tennünk, mert a 106 ezer emberrel operáló Transznyefty más tészta: nem termel, csak infrastruktúrát működtet, de mégis ez a cég a Rosznyefty legnagyobb olajipari vetélytársa. A Transznyeftyé ugyanis a szállítás, a logisztika, a csőrendszer, vagyis a kőolaj- és a késztermékvezetékek. Ez a cég óriási befolyással bír Moszkvában, amit jól jelképez, hogy vezetője Nyikolaj Tokarev, akire talán még Putyin is felnéz.

Tokarev volt Putyin drezdai KGB-s elöljárója, amolyan mentora.
Vlagyimir Putyin és Nyikolaj Tokarev a Transznyefty vezetője 2015-ben
Vlagyimir Putyin és Nyikolaj Tokarev a Transznyefty vezetője 2015-ben
Fotó: Transneft

Tokarev nélkül meg sem lehet mozdulni az orosz olajiparban, ő mondja meg, hogy milyen áru, mikor és hová mehet. Ha azt mondjuk, hogy Szecsinnel nem szívlelik egymást, akkor nagyon visszafogottan fogalmaztunk, alighanem ők a két legfontosabb erőközpont az orosz olajiparban, Putyin nyilván nem véletlenül versenyezteti őket. Ahhoz, hogy a Rosznyefty ugyanolyan erős lehessen az olajiparban, mint a Gazprom, ahhoz leginkább a vezetékek feletti kontrollt kellene megszereznie.

Lukoil: a megtűrt magáncég

Van az orosz olajiparban egy magáncég is, amelyet nyugati értelemben is viszonylag szuverénnek tarthatunk. Talán valamilyen kirakatcélból („nálunk ilyen is lehet”), de a Lukoil meg tudott kapaszkodni a megtűrt kategóriában. Gigantikus, ma még a Rosznyefttyel azonos forgalommal bíró társaság, 110 ezer emberrel és rengeteg nemzetközi érdekeltséggel. Ám az orosz viszonyokat jól ismerők szerint a csillagzata határozottan leágazóban van, ma már nem nyer új állami koncessziókat.

Sikereit és jelenlegi létét nagyban köszönheti Vagit Alekperovnak, az egyik leggazdagabb orosznak (vagyonát 11 milliárd dollárra becsülik, az eddig említett személyek csak jól fizetett menedzserek voltak, ők nincsenek rajta a toplistákon). Alekperov egy azeri születésű olajmérnök, vagyis az eddig említett KGB-sekkel ellentétben ő tényleg szakmabeli, aki nagy tiszteletnek örvend az orosz olajiparban, egyáltalán nem konfrontatív személyiség, remekül ellavírozott eddig a keselyűk között.

A Lukoil sokáig komoly expanzióban volt, vett finomítót Romániában (Ploiesti), Bulgáriában (Burgasz), de Nyugat-Európában is, például Szicíliában és Hollandiában is. Ráadásul, ahol finomítója van, ott kiskereskedelmi láncot (benzinkutakat) is épített, ez a kettő ugyanis logikusan együtt szokott járni.

Elkóválygott izgalmasabb piacok felé is, Irakba, Venezuelába is, de azért ezekbe inkább beletört a bicskája. Szecsin vélhetően szívesen levadászná ezt a vetélytársat is, de azért olykor közös érdekeik is vannak.

Szurgutnyeftyegáz: csak nem Putyiné ez a cég?

Az előbbiekhez képest már inkább a partvonalon kívülről figyel Vlagyimir Bogdanov, aki egy amúgy szintén óriási cégben ura életnek és halálnak. A névadó város, Szurgut csak 300 ezres, de itt van a 92 ezer főt alkalmazó vállalat központja.

A cég fő értéke a Szentpétervárt is ellátó kirisi finomító. A Szurgut pénzügyi számai nagyon jók, de amúgy sok vizet nem zavar, nem terjeszkedik, nem befolyásos, nem költ politikai célokra, csak pénzt gyárt. De vajon kinek? Elvileg a Szurgut magánkézben van, a 110 tényleges kisbefektető talán el is hiszi, hogy ők a valódi részvényesek, de az igazán hozzáértők tudják, hogy

a végső haszonhúzó(ka)t a Kreml falain belül kell keresni.
Vlagyimir Putyin a Kremlben fogadja Vlagyimir Bogdanovot a Szurgutnyeftyegáz vezetőjét, 2016. április 30-án.
Vlagyimir Putyin a Kremlben fogadja Vlagyimir Bogdanovot a Szurgutnyeftyegáz vezetőjét, 2016. április 30-án.
Fotó: Sergei Karpukhin

Szecsin nyilvánvalóan tudja, hogy ki, vagy kik azok, ezért nem megy a cég ellen. Különös játéka a sorsnak, hogy ennek a teljesen passzív, statikus cégnek az eddigi egyetlen, ráadásul sikertelen nemzetközi terjeszkedése éppen a mi Mol Nyrt.-nk ellen irányult. A nagy orosz olajvilágban akkor éppen a Szurgutnál volt cash, és a cég amolyan jó katonaként engedte, hogy valamely állami érdek mentén hadba álljon, de a visszavert magyar támadás óta soha, semmilyen tranzakció körül nem jelent meg.

Zarubreznyefty: Szecsinnek is kell egy barát

Ez az előbbieknél már jóval kisebb, és teljesen állami cég az egyetlen, amely Szecsin szövetségesének tekinthető. Vezetője, Szergej Kudraszov régóta jó kapcsolatot ápol a Rosznyefty-vezérrel. A „Zaru” profilja szerint sok nemzetközi eszközt kezelt, leginkább az egykori szocialista blokk egzotikusabb baráti országaiban, például Vietnamban és Kubában, de a piacgazdasági években ez a társaság is megjelent a térségünkben, ő vette meg a Bosanski Brod bosnyák finomítót.

Rusznyefty: függetlenül mindenkitől

Sokat elárul a Rosznyefty és a Rusznyefty viszonyáról, hogy a tizedakkora Rusznyefty kapcsán a legtöbbször az angolszász cikkek zárójelben tudatják, hogy nem összekeverendő a Rosznyefttyel. A Rusznyefty egy különös holding, amely Mihail Gucerijev milliárdos érdekeltsége. Ez az üzletember hol menekül Moszkvából, hol visszanyeri a Kreml bizalmát, az olajiparban főleg orosz, de azért némi külföldi (elsősorban fehérorosz) jelenléttel bír. A nemzetközi aktivitása és a politikai súlya mégsem kifejezetten érdekes. Számunkra is elsősorban azért fontos, mert ez a cég a Mol visszatérő oroszországi partnere.

A Rusznyeftyet jegyzik az orosz tőzsdén, még komoly finomítói is vannak, de valahogyan mégsem szeretné senki megvenni, mert nincsen nagy jövedelmet biztosító húzóterülete, a sok kicsi projektet, illetve céget összefogni pedig elég munkás feladat.

Tatárok, baskírok

A tíz, általunk bemutatott orosz szénhidrogén-ipari cég közül az utolsó kettőt érdemes együtt kezelni. Oroszországnak viszonylag kényes helyzetet jelent, hogy az ország centrumában, a közép-orosz iparvidéken él vagy 8 millió muzulmán ember, 6 millió tatár és 2 millió baskír.

A történelembe révedve a tatárok egy kicsit mindig lenézték a baskírokat, amolyan „segédcsapatoknak” tartották őket. Az oroszok azonban nagyon óvatosan, mint a hímes tojással bánnak ezekkel a népekkel, olyan előjogaik vannak, miszerint Tatárföldnek például önálló elnöke is van. Az olajpolitikában ez úgy nyilvánul meg, hogy ezek a népek külön olajcéget is kaphattak,

a tatárok a Tatnyeftyet, a baskírok a Bashnyeftyet.

A tatárok mindig is erősebbek, makacsabbak voltak, mint a baskírok, ez a két cég sorának különbözőségében is megmutatkozik. Az almetyjevszki Tatnyefty ma is független cég, senki nem támadja, míg az Ufában központtal rendelkező Bashnyeftyet Szecsin már lenyelte. A Rosznyefty csak egy kisebb tulajdont hagyott Baskíriánál. Azért ez a két cég sem lebecsülendő, a Tatnyeftynek például 80 ezer munkavállalója van, viszont a nemzetközi terjeszkedésbe, vagy a nagypolitikába nem szól bele.

Stratégiák

Bemutattuk hát az orosz szénhidrogénipar tíz legfontosabb szereplőjét. A Gazprom és a Transnyefty kikezdhetetlennek tűnik, míg Igor Szecsin Rosznyeftyje békíthetetlenül ambiciózusnak. A többiek lapítanak, próbálnak túlélni. Valaha az egypártrendszerben csak két nagy exportcég volt Oroszországban, egy a gázra, egy az olajra, Szecsin vélhetően ezt állítaná vissza.

Untitled-1

Minden nemzetközi akciójára jellemző, hogy ha akarom olajüzlet, ha akarom politika, csak mostanában is több rendkívüli jelentőségű üzlete, illetve nyilatkozata is volt. Ha ez üzlet, és nem inkább politika, mert azért a megtérülés oldaláról az kevésbé érthető, hogy miért kavar folyamatosan a venezuelai olaj- és fegyverágazatban, miért vásárolta be magát irgalmatlan összegekért az indiai olajiparba, vagy ment az olajlelőhelyekben teljesen szegény Kubába. Talán ezeknél logikusabb, hogy az oroszbarát szír-iráni térség közelében miért vette meg a fél kurd energiaipart.

Állítólag erős dél-amerikai vonzalma van, amit esetleg Brazília indokolhat. Szecsin ugyanis valaha portugál szakon végzett, és mint általában a nyelveket jól beszélő ifjú titánok, alighanem így keveredett a szolgálatokhoz, eleinte például portugálajkú afrikai országokban, Mozambikban és Angolában volt tolmács.

De vajon mi jellemzi ma Szecsint? Inkább politikus ő, vagy inkább üzletember? Talán inkább az előbbi kategóriába sorolható, hiszen a Rosznyefty valamiért mindig ott bukkan fel, ahol az orosz politika is teret szeretne foglalni. Szecsin ráadásul úgy lett korábban az orosz energetika csúcsembere, hogy ilyen jellegű végzettsége nincsen, illetve valamiért az oroszellenes európai és amerikai szankciók idején őt is utazási tilalommal és külföldi számláinak befagyasztásával sújtották.

Magyar vonatkozások: az INA

Cikkünk záró részében azt a két magyar vonatkozású olajipari hírt vizsgálnánk meg, amelyben mostanában a Rosznyefty és Igor Szecsin felbukkant. Horvátországban mindig forró téma, hogy mi van a nemzeti olajvállalattal, az INA-val, amely jelenleg a magyar Mol irányítása alatt áll. A horvátok egy svájci nemzetközi bíróságon több pontban is megtámadták a magyar céget, de tavaly Karácsonykor előbb első fokon, majd idén október végén jogerősen is minden pontban veszítettek.

Ettől a két momentumtól nehéz lenne különválasztani azokat a kommunikációs lépéseket, amelyek szerint az első esetben a per elvesztésének bejelentése mellett a horvát állam deklarálta, hogy majd ő visszavásárolja az INA-t. Most pedig a jogerős bukás pillanataiban a horvát Jutarnji List (reggeli lap, amely nem tévesztendő össze a politikailag teljesen máshol álló Vecsernji Listtel, vagyis az esti újsággal) közölte:

Igor Szecsin, a Rosznyefty vezére bejelentkezett az INA cégért.

Mennyire komoly?

A horvát lapban azonnal olajipari szakértők sora jelezte, hogy ez nagyon jó lenne az országnak. Azt pedig azóta sokan szeretnék megtudni, hogy mennyire komoly a Rosznyefty érdeklődése, a horvát lap csak kikényszerített Szecsinből egy „minket minden érdekel” jellegű pozitív nyilatkozatot, vagy a nagyhatalmú olajipari vezető valóban üzenni akart.

Erről két érdekességet érdemes tudni:

a Jutarnji List nem független az INA-ügyben.

A lap tulajdonosa ugyanis éppen az a Marijan Hanžeković ügyvéd, aki a Mol-INA-viszonyban meghatározó perekben Robert Jezic horvát oligarcha ügyvédje volt. Ő volt az az ember, aki Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök, illetve Hernádi Zsolt Mol-vezér ellen korrupciós vádakat fogalmazott meg.

Rosznyefty-érdeklődés

Igyekeztünk azért a Rosznyefty belső viszonyait jobban ismerők között is érdeklődni. Azt hallottuk, hogy három éve, amikor először felmerült, hogy a Mol hajlandó lenne megválni az INA-tól, akkor egy ideig a Gazpromnyefty és a Rosznyefty cégek egyaránt érdeklődtek.

Aztán az alacsony olajárak miatt jelentkező pénzszűke és az orosz embargó miatt maga a deal lekerült a napirendről, de az oroszok házon belül azt azért eldöntötték, hogy a potenciális vevő valóban a Rosznyefty lehet. Az természetesen senkiben sem merülhetett fel reálisan, hogy a Kreml hagyná, hogy a Mol több orosz vevőjelöltet árversenybe kényszerítsen. Az ilyen feladatokra a Kreml szokott cégeket kijelölni.

Horvátország érdekes

Az oroszoknak sem könnyű

 

Az orosz cégek sokat panaszkodnak arra otthon, hogy nem érzik igazán jól magukat Kelet-Közép-Európában. A térségben jelen van a Gazprom, Gazpromnyefty, a Lukoil, a Zarubeznyefty és mind arról számolnak be, hogy az Európai Unióban a közvélemény ellenséges az oroszokkal és a nemzetállamok is rendre szívatják őket engedélyekkel, adóhatósági és ügyészségi vizsgálatokkal, környezet-szennyezéssel, transzferár-vitákkal. Ám, ha a magasabb szempontok, vagyis a politika ezt kéri, akkor menni, majd maradni kell.

De miért érdekelné egyáltalán az oroszokat Horvátország? Az orosz olajipar már bent van a bolgár, a román, a bosnyák, illetve a szerb piacon. Sok hiányzó folt nincs, a számukra fontos piacon, vagyis Kelet-Közép-Európa déli részén.

A magyar és a szlovák piacot akkor érhette volna el a nagy orosz medve, amikor a Szurgut a Mol felvásárlására törekedett (mivel a Molé a szlovák Slovnaft is, a sikeres deal két ország azonnali bekebelezését jelentette volna), ám ez elmaradt. A horvát piac azonban logikusan fókuszban maradt. Különösen azért, mert az orosz szénhidrogénexport fenntartása miatt lényeges, hogy a Krk szigetére tervezett LNG-terminált blokkolja Oroszország, ami az INA megszerzésén keresztül talán könnyebb lehet.

Kurdisztán: Idegesíteni az amerikaiakat

Szintén erős politikai háttere lehet annak, hogy Szecsin és a Rosznyefty megjelent a Mol számára korábban szintén kiemelten fontos kurd piacon is. Szecsin mindenbe bevásárolt: lelőhelyekbe, vezetékbe (erről a 444.hu írt részletes cikket nemrégiben), ám ezek a dealek nem értelmezhetőek pusztán üzleti alapon, csak az orosz-amerikai viszony árnyékában.

Vlagyimir Putyin motivációját ugyan nem ismerhetjük pontosan, de mintha Putyin és az orosz olajipar mindenhol szeretne „sertepertélni”, ahol éppen kevésbé szeretik az Egyesült Államokat. Iránban, Venezuelában, Kubában, és Putyin azt gondolja, hogy az a jó, ha a Közel-Keleten is ott van Oroszország. Lehet, hogy nincs konkrét célja, biztosan tudja, hogy nem lehet kibogozni a térségben a konfliktusok sokszoros csomóit, de legalább

Oroszország is megmutatja a világnak, hogy létezik, helyet kér az asztalnál.

Az oroszok láthatóan szeretik kicsit idegesíteni az amerikaiakat. Szíriában is az ellenoldalon voltak aktívak, és fogalmazhatunk úgy is, hogy sikereket értek el, miközben annyira nem is került sokba kipucolni a fegyverraktárakat, éleslövészeti gyakorlatot tartani. Ezek után miért ne szállna be a Rosznyefty az olajüzletbe is, ami akár még jól is elsülhet?

Az ellenségem ellensége sem a barátom

Maga a politikai helyzet azonban annyira összetett a térségben, hogy abban minden jövőbeli szövetség és minden konfliktus esélye is benne van. Lássunk a helyzet megértése szempontjából egy rövid konfliktus-térképet!

Oroszország Szíriában Iránnal együtt segített megmenteni Bassár el-Aszad hatalmát. A kurdok sokáig nagyon amerikabarát nép volt, mert az Egyesült Államok segített levadászni az ősellenség Szaddám Huszein diktátort, aki tömegesen gyilkolta a krudokat. Ám most a kurdok nagyon megharagudtak az amerikaiakra, mert az Iszlám Állam közös legyőzése után a kurdok függetlenedését már senki nem támogatta.

Putyin megérezhette, hogy itt a momentum, bemehet Kurdisztánba, csakhogy a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. A szunnita kurdok ugyanis gyűlölik a síita Iránt, amely az oroszok társa volt Aszad megmentésében, és amely a kurdok szerint most azon bagdadi kormány mögött áll, amelyik a kurdok ellen harcol. Hát ilyen ez a térség: még az ellenségem ellensége is az ellenségem.

(Borítókép:  Bloomberg via Getty Images)

Rovatok