Index Vakbarát Hírportál

200 milliárd forintért épül koreai akkugyár Komáromban

2017. november 28., kedd 15:28

Újabb dél-koreai autóipari beruházás érkezik az országba, ugyanis Magyarországon nyit gyárat az ország egyik legnagyobb autóakkumulátor-gyártója, az SK Innovation. 

A dél-koreai The Investor szaklap (amelynek cikkét a Portfolio.hu szúrta ki) azt írja, hogy az  olajfinomítással is foglalkozó cég 779 millió dolláros, vagyis több mint 200 milliárd forintos beruházásra készül Komáromban, hogy az új gyárából lássa el elektromos autókba való akkumulátorokkal európai partnereit, többek között a Mercedest. Az Investor azt írja, hogy a közel 430 ezer négyzetméteres komáromi területen évente 250 ezer elektromos autóba való akkumulátort gyártanak majd le.

A sajtóértesülésekre az SK Innovation annyit reagált, hogy még nem született végleges döntés arról, hová telepíti az európai gyárát. A Ceauto.co.hu nevű osztrák-magyar autóipari elemző és tanácsadó cég viszont megtalálta és elküldte az Indexnek a Kormárom-Esztergom megyei kormányhivatal közleményét, amely szerint már elindult az SK Innovation komáromi gyárának környezethasználati engedélyezési eljárása. Ebből eléggé úgy tűnik, hogy már döntöttek a beruházásról. A Ceauto megtalálta a beruházás 120 oldalas tervdokumentációját is, amely szerint már 2018 januárjában megkezdenék a gyár építését, ha a hatóságok minden engedélyt megadnak. 

Az SK Innovation a másik két nagy, elektromos autókba való akkumulátorokat gyártó koreai céget akkumulátorgyárat követi Közép-Kelet-Európában: az LG Chem jövőre Lengyelországban nyit üzemet, amelybe több mint 400 millió forint értékben fektetett be, a Samsung SDI pedig nemrég Gödön nyitotta meg 100 milliárd forintból épült, 600 embert foglalkoztató gyárát.

Rovatok