Index Vakbarát Hírportál

Győztek a Ryanair pilótái, elmaradnak a sztrájkok

2017. december 15., péntek 13:17

Nem akarta megkockáztatni a cég első sztrájkját a Ryanair légitársaság vezérigazgatója, Michael O’Leary, főleg nem karácsony előtt, így pénteken bejelentette, hogy elismeri a pilótáék szakszervezeteit és hajlandó kollektív szerződésekről tárgyalni - írja a Guardian. Ehhez viszont az kellett, hogy a cég ír, olasz és német pilótái is azzal fenyegessenek, hogy karácsony előtt leállítják a Ryanair járatait és ezzel megbénítják fél Európa légi közlekedését. 

A Ryanair vezetője, O'Leary híres volt arról, hogy elég bunkó volt munkvállalóival (ahogy mindenki mással is), 32 éve nem hagyja, hogy a cég pilótái szakszervezeti tagok legyenek, a dolgozóiról pedig egyszer így nyilatkozott  "Az üzleti iskolákból úgy jönnek ki a hallgatók, hogy azt szajkózzák, amit ott hallottak, tehát hogy a munkavállaló az egyik legnagyobb érték egy cégnek. Hát, a nagy francokat. A munkavállalók jelentik az egyik legnagyobb költséget a cégnek! Mindannyian lusta barmokat alkalmazunk, akiket néha fenékbe kell billenteni."

Ez a hozzáállás nemcsak a vezérigazgató suttyóságából fakadt, a munkavállalók kiszolgáltatottságán sokat spórolt a cég, így ez fontos eleme volt a fapados üzleti modellnek. Azzal, hogy a cég nem volt hajlandó a szakszervezetekkel tárgyalni, és minden pilótával egyenként állapodtak meg a fizetéséről és munkafeltételekről, nagyon sokat spórolhatott a légitársaság. Ráadásul olyan feltételeket írhattak a szerződésekbe, amelyek sokkal rosszabbak voltak a pilótáknak, mint más cégek feltételei. A Ryanair és pilótái közötti konfliktusról itt olvashat részletesebben. 

Ebből viszont mostanra elege lett a pilótáknak. A cég olasz pilótái ma délutánra hirdettek sztrájkot, amelyhez több más légitársaság pilótái is csatlakoztak volna, az ír pilótaszakszervezet valamikor a karácsony előtti héten akarta tiltakozásképpen a földön tartani a cég gépeit, és sztrájkkal fenyegetőztek a német, spanyol és portugál pilóták is. A cég így végül megadta magát, és bejelentette, hogy hajlandó tárgyalni a szakszervezetekkel. 

O'Leary, aki továbbra sem hajlandó elismerni, hogy a Ryanair rossz munkakörülményeiről szóló hírek valósak, azt nyilatkozta, hogy nagy változás lesz a légitársaság életében, hogy a szakszervezetekkel tárgyalnak majd a pilóták szerződéseiről, de más radikális változásokat is túlélt már a cég. 

Rovatok