Index Vakbarát Hírportál

Állások százezrei szűnhetnek meg az elektromos autók miatt

2018. június 5., kedd 16:09

Több tízezer autóipari munkahely eshet az elektromobilitás áldozatául Németországban – írja az MTI egy fris tanulmányra hivatkozva. A Fraunhofer IAO (Fraunhofer-Institut für Arbeitswirtschaft und Organisation) stuttgarti kutatóintézet tanulmányában

a hajtáslánc- és motorgyártó ágazatban Németországban jelenleg meglévő 210 ezerből 2030-ig 75 ezer munkahely megszűnését vetíti előre

az elektromos autóknak az újautó-értékesítésen belüli 40 százalékos részarányát feltételező forgatókönyv. A részarány 90 százalékra emelkedése esetén viszont már a munkahelyeknek a fele válna feleslegessé. A német autóipar az elmúlt években átlagosan 840 ezer alkalmazottat foglalkoztatott helyben, de Magyarországon is mintegy 90 ezren dolgoznak az ágazatban, zömében szintén német cégeknél illetve beszállítóiknál, így hazánkat is érintheti az átalakulással járó munkahelycsökkenés. 

Egyszerűbb az elektromos

Az elektromos autók hajtáslánca alig kétszáz részegységből áll, szemben a jelenlegi technológiához szükséges mintegy ezerkétszáz részegységgel. Az elektromos autók terjedése azonban nem csak a hajtáslánc-gyártó ágazatot, hanem más fémipari és gépipari ágazatokat is hátrányosan érintene a foglalkoztatás alakulása szempontjából. 

A tanulmány megállapításai azonban Jörg Hofmann az IG Metall szakszervezet főtitkára szerint "nem adnak okot pánikra", hiszen időben jelzik az ágazat előtt álló kihívásokat. "A politikának célzott intézkedésekkel kell létrehoznia a strukturális átalakulás keretfeltételeit, az autóiparnak pedig tömeges átképzési programmal kell gondoskodnia arról, hogy alkalmazottai ne essenek a strukturális átalakulás áldozatául" - fogalmazott.

A Bosch autóipari beszállító cég üzemi tanácsának elnöke, Hartwig Geisel rámutatott, hogy egyes régiókban tudatos megelőző intézkedések nélkül komoly foglalkoztatási gondok léphetnek fel. Példaként a homburgi és bambergi üzemeket hozta fel, ahol a 13 ezer alkalmazott szinte kizárólag belsőégésű motorok alkatrészeinek előállításával foglalkozik. 

Áthozni Európába az akkumulátor-gyártást?

A technológiai váltás Oliver Riedel, a Fraunhofer IAO kutatásvezetőjének véleménye szerint is elsősorban a benzinmotorokra szakosodott kisebb autóipari beszállítókat veszélyezteti leginkább. Az IG Metall szakszervezetnek ezért feltett szándéka foglalkoztatási tervet készíteni minden egyes autóipari vállalat számára.

Az elektromobilitás kulcsfontosságú eleme az akkumulátor, amelynek gyártását jelenleg szinte kizárólag dél-koreai és kínai vállalatok végzik. Bernd Osterloh, a Volkswagen üzemi tanácsának elnöke szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a következő akkumulátor-generáció már feltétlenül Európában készüljön. A lítium-ion akkumulátor technológiába invesztálni ezért szerinte elhibázott lépés lenne.

(Borítókép:  Jonathan Alcorn / Bloomberg / Getty Images Hungary)

Rovatok