Index Vakbarát Hírportál

Történelmi csúcson a Nasdaq, a Facebook és az Amazon

2018. július 12., csütörtök 21:49

Valóságos rekordhullám söpört végig magyar idő szerint csütörtök délután az amerikai börzéken. Miután a befektetők Donald Trump amerikai elnök európai tárgyalásait pozitívnak, békülékenynek ítélték, több technológiai részvényre is valósággal rárepültek.

A Wall Street sztárjai, a legnevesebb New York-i elemzők és közgazdászok sokszor látványosan fanyalogva kommentálják Donald Trump amerikai elnök nem ritkán szélsőséges Twitter-bejegyzéseit. Ám a mai nap után azt azért biztosan nem fogják mondani, hogy az elnöknek ne lenne hatása a tőzsdékre, a világgazdaságra.

A tengerentúli tőzsdéken ugyanis határozottan az amerikai elnökre figyeltek csütörtök délután a befektetők. Amikor aztán Trump európai tárgyalásait, vagyis abrüsszeli NATO-csúcsot, illetve az elnök nagy-britanniai antréját gazdasági szempontból pozitívnak ítélték, kilőttek az árfolyamok. Azt nyilván nehéz ilyenkor szétszálazni, hogy az invesztorok az amerikai katonai cégek nagyobb megrendeléseiben bíznak, vagy úgy látták, hogy enyhülhet a kereskedelmi háború, mindenesetre több cég részvénye és bizonyos indexek is történelmi magasságokba jutottak.

Főleg a technológia

Különösen jól szerepeltek a növekedési részvények, vagy más néven a felforgató technológiák képviselői. Régen ezekre a papírokra csak azt mondtuk volna, hogy informatikai társaságok, de ma már a cégek forradalmi, korszakalkotó jellegére utalnak a gyűjtőelnevezések.

A Facebook mindenesetre 1,8 százalékkal emelkedett és 206 dollár felett állított be csúcsot, Úgy látszik a befektetőket az sem zavarta, hogy a cég a lehető legmagasabb, 500 ezer fontos bírságot kapta az Egyesült Királyságban az információs biztostól, a Cambridge Analytica adatkezelési botrány miatt. Természetesen maga az összeg nem megterhelő a világ egyik legértékesebb cégnek, de a maximális mértékű bírság nem sok jót sejtet a jövő vizsgálatai előtt.

Hasonlóan csúcsot döntött a növekedési papírokat tömörítő Nasdaq tőzsde százas indexe, 7313,5 ponttal.

Sok rekorder

Az itthon is közismert cégek közül az Amazon (1775 dollár), és a Spotify (186 dollár) állított be új csúcsot, és napközben már 1180 dollár felett is járt az Alphabet (leánykori nevén Google). Talán már mondani sem kell, hogy ilyen magasságban még ez a papír sem járt soha korábban.

Rovatok