Index Vakbarát Hírportál

Újabb sztrájk lesz a Ryanairnél jövő pénteken

2018. július 27., péntek 08:27

Újabb sztrájkot tartanak augusztus 3-án pénteken a Ryanairnél – írta az Independent. A fapados légitársaságnál ez lesz a negyedik egynapos sztrájk, amelyre a szakszervezet az ír cég „provokatív lépése” miatt szánta el magát. A vezetés ugyanis közölte: száz pilótáját elküldi a télen. 

A héten már 34 éves története legnagyobb sztrájkját tartották a Ryanairnél: szerdán és csütörtökön 2400 járatából hatszázat töröltek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt. 

A vállalat nem áll rosszul, nyeresége idén 1,25-1,35 milliárd euró között lesz az előrejelzés szerint, ami kevesebb, mint az egy évvel korábbi 1,45 milliárd, de megfelel a korábbi terveknek.

A pilóták – akiknek az iparágban általánosságban kedvezőtlenebbé váltak munkafeltételeik a fapadosok terjedésével – magasabb fizetést, kiszámíthatóbb munkaidőt követelnek és azt, hogy ne feltétlenül írországi bankszámlát kelljen nyitniuk ahhoz, hogy megkapják fizetésüket. 

A Ryanair válaszul a követelésekre nyilvánosság tette a pilóták fizetéseit, amelyek az iparágban magasabbak az átlagosnál.

Rovatok