Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan véget érhet a Tesla egyeduralma

2018. szeptember 4., kedd 16:53

A Mercedes-Benz versenybe száll a Tesla-val, a német autógyártó két új modellel lépne be az elektromos luxusautók piacára – írta a Reuters.

A Mercedes az A-szériából és a C-szériából vonultatott fel új modelleket az EQ almárka alatt. Az EQC modellben leginkább a Tesla X modelljének a vetélytársát láthatjuk, egy SUV-kategóriájú elektromos luxusautót, ami nagyjából annyiba kerül majd, mint a dízellel vagy benzinnel működő GLC vagy a Tesla hármas modellje, ezek körülbelül 49 000 dollárba (13,87 millió forint) kerülnek.

Nem a Mercedes az egyetlen, ami elektromos luxusautókkal próbálkozik, mostanában több német autógyártó is marketingkampányba kezdett az 52 milliárd dollár (14 723,28 milliárd forint) értékű Teslával szemben.

Ebbe a kategóriába kíván beszállni például az Audi is. A cég az e-tron SUV-nak már megkezdte a gyártását és szeptember 17-én, a San Franciscó-i bemutató után már 1000 dolláros (283 140 forintos) előlegeket is elfogad az autóra, amit adott esetben visszatérítenek. (Ezzel szemben a Mercedes már több mint kétezer 20 000 koronás, vagyis mintegy 620 360 forintos előleget begyűjtött az EQC modellre csak Norvégiában, ami Európa legnagyobb elektromos autópiaca, tavaly a Tesla 8500 autót értékesített ott).

A BMW is beszállt a versenybe, az iNext nevezetű koncepcióját öt napon belül négy nagyvárosban mutatja be, egy teherszállító repülőgépet béreltek, amivel Münchenbe, Pekingbe, New Yorkba és San Franciscóba is elviszik az autót. Érdekesség, hogy a Volkswagen csoport prémium márkája, a Porsche egy sportautóval, a Taycannal tervez debütálni az elektromos autók piacán.

A Mercedes marketingkampányából is láthatjuk, hogy mint a Tesla, ők is az új generációt, a modern gondolkodású fiatalokat célozzák. Az EQC bemutatója Stockholmban lesz egy háromnapos esemény keretében, ahol több DJ is fellép és ezen kívül még közös jógázás is lesz.

A német autógyártók eddigi gyenge próbálkozásai, mint a BMW i3, i8 vagy az Audi korábbi e-tron modellje eddig nem igazán tudták felvenni a versenyt, és várakozáson alul teljesítettek. Mégis, az elemzők szerint a német autógyártók átvehetik a vezetést a piacot lassan nyolc éve uraló Teslával szemben. Az LMC Automotive előrejelzései szerint az elektromos autók növekvő piacán a Tesla 2020 után elveszíti a vezető pozícióját és hanyatlásnak indul.

Rovatok