Index Vakbarát Hírportál

77 milliárdos kárt okoztak tavaly az adócsalók

2019. január 17., csütörtök 08:38 | aznap frissítve

Hatezer bűncselekményt derített fel tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, a jogellenes tettek elkövetői 77 milliárd forint kárt okoztak, a hatóság az összeg hatvan százalékát szerezte vissza – írja a Magyar Idők a NAV-tól kapott kimutatás alapján.

A lap csütörtöki száma szerint az adóhivatalban úgy számoltak, hogy ha a tavaly lefülelt bűnbandák tovább dolgoztak volna, egy év alatt újabb 16 milliárd forint kár érte volna a közkasszát.

A NAV legfrissebb kimutatása szerint 2018-ban az esetek nagyjából harmadában költségvetési csalás miatt vizsgálódtak a pénzügyi nyomozók, csődbűncselekmény miatt is sokszor kellett eljárniuk, ahogy a számviteli rend megsértése, orgazdaság és az iparjogvédelmi jogokkal kapcsolatos törvénysértés is többször felmerült.

A legnagyobb pénzügyi tétel a költségvetési csalásokhoz kapcsolódott, ezek a cselekmények 71 milliárd forintos kárt okozhattak.

A NAV nyomozó hatóságának egyik célkitűzése, hogy különféle lépésekkel - az érintettek önkéntes befizetései mellett lefoglalással és zár alá vétellel - a lehető legnagyobb összeget szerezzék vissza az elkövetőktől: a cikk szerint 2010 körül nagyjából a kár tíz százalékát sikerült visszaszereznie így a hatóságnak, tavaly ez az arány már hatvan százalék felett volt.

Rovatok