Index Vakbarát Hírportál

OECD: Lassul, de tempósan nő a magyar gazdaság

2019. május 21., kedd 13:58

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzői arra számítanak, hogy idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3 százalékkal bővül Magyarország hazai összterméke (GDP) a tavalyi 5 százalék után – írja az MTI.

A Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő, a fő gazdasági trendeket és perspektívákat, valamint az OECD-tagállamok és más jelentős országok gazdasági helyzetét és kilátásait elemző kiadványban a Magyarországgal foglalkozó fejezetben az elemzők kiemelték, hogy a gazdasági növekedést hajtó lakossági fogyasztást alátámasztja a reálbérek emelkedése és a foglalkoztatottság bővülése. A feszes munkaerőpiaci helyzet azonban felfelé húzza az inflációt, az egyre szűkebb kapacitási korlátok visszafogják a gazdasági növekedést, miközben a bővülő keresletet egyre inkább az import révén elégítik ki.

Az elemzők szerint a költségvetési kiköltekezés és a laza monetáris politika növeli a magyar gazdaság túlfűtötté válásának kockázatát, ami fokozatos változtatást indokol. A túlhevülés megakadályozására emiatt szigorúbb fiskális politikára és magasabb kamatrátákra van szükség. A gazdasági fellendülést meghosszabbítanák a munkaerő bővítését célzó intézkedések, ideértve a közmunkaprogram gyorsabb leépítését és a gyerekek óvodai, bölcsődei elhelyezési lehetőségeinek szélesítését.

Az erős növekedés az OECD szakértői szerint lehetőséget nyújt a költségvetés fenntarthatóságának javítását célzó intézkedések bevezetésére, az időskorúak szegénységének csökkentésére, valamint a nyugdíjrendszerhez és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés kihívásainak kezelésére. Emellett az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedési lehetőségek bővülése lehetővé teszi a közmunkaprogram leépítésének felgyorsítását.

Rovatok