Index Vakbarát Hírportál

Katonai lézerrel sebesítették meg egy pilóta szemét

2015. november 24., kedd 18:00

Súlyosan megsebesítették a British Airways egyik pilótájának a szemét a londoni Heathrow repülőtéren való landolás közben, írja az MTI. A baleset még korábban, idén márciusban történt, a pilóta azonban azóta nem repülhetett, mert az egyik retinája megégett.

Jim McAuslan, a brit utasszállító-pilóták szövetségének főtitkára szerint a szemkárosodást okozó lézer katonai eszköz lehetett, mert a boltokban kapható lézertollak nem okoznak ilyen súlyos sérüléseket.

Az áldozat nevét nem hozták nyilvánosságra, annyit lehet tudni csak róla, hogy másodpilóta volt az érintett járaton. A márciusi leszállás után kórházba szállították, és azóta sem vezetett repülőt.

Ez nagyon aggasztó

– mondta McAuslan, aki szerint ez volt a legsúlyosabb ilyen típusú incidens Nagy-Britanniában.

A főtitkár arról is beszélt, hogy a brit légitársaságok pilótáinak fele volt már hasonló támadás áldozata az elmúlt évben, a londoni Heathrow repülőtér különösen veszélyes, hiszen itt csak tavaly

168 ilyen eset történt.

Rovatok