Index Vakbarát Hírportál

Irán készen áll az együttműködésre Szaúd-Arábiával

2016. február 12., péntek 22:37

Irán készen áll arra, hogy együttműködjön Szaúd-Arábiával – mondta Mohamed Dzsavád Zaríf pénteken az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. Az iráni külügyminiszter azt javasolta, hogy az Irán atomprogramjáról folytatott tárgyalások sikeréből merítsenek erőt ahhoz, hogy a vetélkedés helyett a közös érdekekre helyezzék a hangsúlyt – írja az MTI.

A miniszter az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, Frederica Mogherinivel együtt szerepelt a fórum egy pódiumbeszélgetésén. Mogherini szerint a tavaly nyári, évtizedes nemzetközi vitákat lezáró atommegállapodás is megmutatta, hogy szemléletváltásra van szükség: a sikerhez a zéró összegű – az egyik félnek csak veszteséget, a másiknak csak nyereséget jelentő – játszma szemléletmódja helyett mindenkinek előnyös megegyezésre kell törekedni. Mogherini szerint ez az a szemlélet, amely mélyreható változásokat indított el a közel-keleti régióban, és afelé is megnyitotta az utat, hogy a szíriai válságot minden fontos szereplő bevonásával lehessen rendezni.

Dzsavád Zaríf e gondolatmeneten továbbhaladva a hazája térségbeli legfőbb riválisaként számon tartott Szaúd-Arábiának azt ajánlotta, hogy

szakítsanak a múlttal, és válasszanak egy "új elbeszélést, új paradigmát a jövő számára".

Zarif szerint nemcsak lehetséges az érdekek egyeztetése a főként perzsák lakta, síita Irán és az arab szunnita Szaúd-Arábia között, hanem elkerülhetetlen is. A mindkét országra leselkedő veszélyek és a közös fejlődési lehetőségek miatt "Irán és Szaúd-Arábia nem zárhatja ki egymást a régióból" – mondta.

Rovatok