Index Vakbarát Hírportál

Bíróság mondta ki, hogy elviselhetetlen Netanjahu felesége

2016. február 12., péntek 12:09

170 ezer sékeles (mintegy 12 millió forintos) kártérítés megfizetésére kötelezte a jeruzsálemi központi bíróság Sara Netanjahut. Benjámin Netanjahu izrael miniszterelnök feleségét korábbi gondnoka, Meni Naftali perelte be, mert a nő folytonos dühkitörései miatt megaláztatásokat kellett elszenvednie. Az ügynek ezzel még nincs vége: Netanjahu felesége a fellebbviteli bírósághoz fordul, írja a The Times of Israel.

Az egykori gondnok, Meni Naftali azért fordult a bírósághoz, mert munkaadója folyamatosan sértegette és kiabált vele. Alig több mint egy évig viselte el a rossz bánásmódot, majd inkább felmondott. Egy alkalommal a kormányfő felesége földhöz csapott egy vázát, mert már egynaposak voltak benne a virágok, máskor irracionális elvárásai voltak Naftalival szemben.

A férfi készülhet az újabb perre, mert a Sara Netanjahu ügyvédje fellebbezett a döntés ellen, mivel szerinte a bíróság nem hagyta, hogy védence is bemutassa az álláspontját. „Egyoldalú, a valóságtól távol álló kép alapján hoztak ítéletet” – közölte a jogi képviselő.

A kormányfő felesége ellen nem ez az egyetlen per, a volt gondnokon kívül egyébként a rezidencia két dolgozója is pereskedik, egyikük úgy vallott a bíróságon, hogy Sara Netanjahu rendszeresen szidalmazta őket, "különösen nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása után."

Rovatok