Index Vakbarát Hírportál

Kínaiakat és oroszokat szankcionál Washington

2017. augusztus 22., kedd 21:49

Kínai és orosz vállalatok és személyek ellen hozott szankciókat Washington az észak-koreai rakéta- és atomfegyverprogram támogatása miatt. A büntetőintézkedésekkel sújtott 10 vállalat és 6 személy nyersanyagot biztosított Észak-Koreának, vagy üzleti kapcsolatban állt vele, lehetővé téve ezzel a fegyverprogramok finanszírozását. 

Steve Mnuchin pénzügyminiszter leszögezte:

az ENSZ-szankciókkal összhangban cselekszünk, hogy megmutassuk, vannak következményei a szankciók be nem tartásának, és elrettentsünk a jövőbeni ilyen tevékenységtől. 

Az új büntetőintézkedéseket alig pár héttel azután jelentette be az amerikai kormányzat, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb és a korábbiaknál is keményebb szankciókat fogadott el Észak-Korea ellen, mert végrehajtotta első nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikusrakéta-kísérletét, amely elérheti az Egyesült Államokat is.

Az Egyesült Államoknak azonnal ki kell javítania a kínai-amerikai kétoldalú együttműködést veszélyeztető hibáját, jelentette ki kedden Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője.

Peking ellenzi azokat a büntetőintézkedéseket, amelyek nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatok körébe illeszkednek. 

Rovatok